Orbán Viktor háborús veszélyhelyzetet hirdetett
A miniszterelnök közösségi oldalán jelent meg a videó, mely szerint ma éjféltől háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány.
Vagyis a kabinet – élve a ma délután elfogadott alkotmánymódosítás lehetőségével – máris elfogadta azt az intézkedést, amely lehetővé teszi, hogy gyorsabban reagáljanak a háború okozta kihívásokra.
Az erről szóló rendelkezés kedden késő este a Magyar Közlönyben is megjelent. Az Alaptörvény tizedik módosítása szerint ha egy szomszédos országban fegyveres konfliktus, vagy háborús helyzet van, a kormány veszélyhelyzetet hirdethet ki. A konkrét intézkedésekről a kormányfő szerdán ad tájékoztatást.
A rendelet szövege szerint: „A Kormány az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki.”
A veszélyhelyzet magyarországi következményeinek elhárításáért felelős kormánytag maga a miniszterelnök, a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek, a kormány pedig a veszélyhelyzet fennállásának, valamint a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések fenntartásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.
A rendeletben azt is rögzítik, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi, megyei közgyűlés, illetve ezek bizottsága feladat- és hatáskörét maga gyakorolja, így a védekezés feladatai nem kizárólagosan a polgármesterre hárulnak.
A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet június elsejével ér véget.




