Nagy Feró: „Mindenki jól járt, nem?”

közélet

Az október 23-i Békemeneten adott interjújával újabb botrányba keveredett Nagy Feró, a Beatrice frontembere. Az énekes az Alap nevű TikTok-csatornának nyilatkozva a Szőlő utcai ügy kapcsán olyan kijelentést tett, amely sokaknál kiverte a biztosítékot. Amikor a riporter az emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával letartóztatott javítóintézeti igazgató ügyéről kérdezte, Feró félmosollyal így válaszolt: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A kijelentés súlyát az sem enyhítette, hogy az énekes később a Telex megkeresésére sem vonta vissza szavait. Inkább próbálta árnyalni azokat, mondván, az emberek „általában a saját anyagi helyzetük javítására törekednek”, és szerinte nem világos, hogy az érintett nők valóban kényszer hatására dolgoztak-e prostituáltként. „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit meg akar osztani másokkal” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy természetesen más megítélés alá esne az ügy, ha a lányokat „vasláncon tartották” volna.

A zenész az interjúban először még azt állította, nem tud semmilyen botrányról, majd hirtelen Semjén Zsoltot említette meg mint személyes barátját – annak ellenére, hogy az ügynek semmi köze a miniszterelnök-helyetteshez. Végül azzal zárta a beszélgetést, hogy különösebben nem érdekli a téma, és nem érzi magát érintettnek benne.

Nagy Feró kijelentései nemcsak ízléstelenül bagatellizálják az emberkereskedelem súlyos bűncselekményét, hanem mélyen sértik azokat az áldozatokat is, akik kiszolgáltatottságuk miatt estek ilyen helyzetbe. Az, hogy valaki a „nem tudom, mi történt, de biztos mindenki jól járt” típusú cinizmussal reagál egy ilyen ügyre, sokat elmond arról, mennyire torzult el a közbeszéd – és arról is, hogy egyeseknél már a legalapvetőbb emberi empátia is fakult, miközben harsogják a nemzeti értékek védelmét.

Címke:

1 thought on “Nagy Feró: „Mindenki jól járt, nem?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük