Medián: 2015 óta nem volt ennyi borúlátó magyar
A 2015-ös menekültválság óta a Medián közvélemény-kutatásaiban még soha nem volt olyan magas azoknak az aránya, akik szerint az országban „rossz irányba mennek a dolgok”, mint októberben. Hann Endre, az intézet vezetője a HVG360-on azt írja, a borúlátók csaknem kétharmados többsége (63%) mögött a társadalom megosztottsága is kirajzolódik, a fideszes szavazóknak csak a negyede, míg az ellenzékieknek a 95 százaléka látja sötéten a jövőt.
Az áprilisban 48 százalékos Fidesz-tábor az elmúlt fél évben jelentősen csökkent, 9 százalékpontos esés után, 39 százalékon áll, de ez nem az ellenzéket, hanem a párt nélküli, „bizonytalanok” számát gyarapította. Ráadásul az ellenzéki voksok több párt vagy mozgalom között oszlanak meg, immár nem is adhatóak össze. A mezőnyből némileg kiemelkedik a Demokratikus Koalíció, amelynek támogatói aktívak, a fideszesekhez hasonlóan 86 százalékuk biztosan szavazna egy „most vasárnapi” választáson, a többi ellenzéki párt híveinél ez az arány átlagosan csak 73 százalék.
A Medián mérése szerint októberben a szavazókorú népesség alapján a kormánypártokon kívül négy parlamenti párt lenne:
- Fidesz-KDNP (39%)
- DK (9%)
- Mi Hazánk (7%)
- Magyar Kétfarkú Kutya Párt (7%)
- Momentum (5%)
- Jobbik (2%)
- Mindenki Magyarországa (2%)
- A Nép Pártján (2%)
- LMP (2%)
- MSZP (1%)
- Párbeszéd (1%)
- nem tudja/nem szavaz (23%)
Továbbra is jelentős, négyötödös többség támogatja az ország EU-tagságát, de a támogatottság (nyilván nem függetlenül az Orbán-kormány EU- és különösen szankcióellenes kampányától) fél év alatt 88-ról 80 százalékra csökkent. A csökkenés a Fidesz-szavazók körében 13 százalékpont (83-ról 70-re), a Mi Hazánk szavazóinál 14 (70-ről 56-ra). A többi ellenzéki körében változatlanul 98 százalékos az EU-tagság támogatottsága, de a „teljes mértékben” támogatók aránya 86-ról 78 százalékra esett vissza. A párt nélküli, „bizonytalan” szavazó körében a visszaesés 10 százalékpont (90-ről 80-ra).




