Egyre több Fidesz-szavazó hibáztatja az Orbán-kormányt a magas rezsi miatt

közélet

Bár a Fidesz-KDNP-szavazók még mindig nagy többségben kiállnak a kabinet rezsiérvei mellett, a szakértők által többnyire cáfolt alternatív magyarázatoktól az elmúlt két hónap során leginkább épp a kormány hívei pártoltak el – derül ki a Publicus Research felméréséből.

Népszava felkérésére készült és a lapban publikált felmérés szerint a magas energiaárakért a kormánypártok szavazóinak még mindig 81 százaléka a „brüsszeli szankciókat” okolja, ám ez az adat márciushoz képest hat százalékpontos csökkenést jelent, ami a különböző politikai csoportok közül messze a legjelentősebb változás. Ezzel párhuzamosan, egyértelműen nő azok száma, akik szerint az Orbán-kormány is legalább ennyire okolható a magas rezsi miatt. Itt is a Fidesz-KDNP-hívek véleményváltozása a legszembetűnőbb: bár körükben még mindig csak 34 százalék véli felfedezni a hazai energiaárak mögött a kormány döntéseit, ez négy százalékponttal meghaladja a márciusi értéket. A márciusi 76 százalékhoz képest e kérdés kapcsán a bizonytalan politikai kötődésűek 83 százaléka is jelentős ugrás, a feltevést helyeslő ellenzékiek 95 százalékos aránya lényegében az előző két felmérés szintje.

Az előző felmérések 44 százalékáról 50 százalékra ugrott ama Fidesz-KDNP-hívek aránya is, akik szerint jelen helyzetben az Orbán-kormány, ha akarná, csökkenthetné a háztartások átlagfogyasztás feletti rezsijét.

A felmérés életkor szerint is megvizsgálta a válaszokat. Ebből kiderül: a kor előrehaladtával egyre kevesebben érzik az Orbán-kormányt felelősnek az energiaárakért: míg az arány a 18–29 éveseknél 80, addig a 60 év felettiek körében 57 százalék. Összességében a megkérdezettek 67 százaléka véli úgy, hogy az Orbán-kabinetnek lenne mozgástere csökkenteni a lakossági rezsit.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük