Egy fideszes országgyűlési képviselő egy gyerekkel a temetőben hirdeti a 14. havi nyugdíjat
Pócs János november elsején, mindenszentek napján osztott meg videót a Facebook-oldalán, amelyben egy temetőben sétálva, virágcsokorral a kezében beszél a keresztény ünnepről – és a 14. havi nyugdíjról. A fideszes képviselő egy kisfiúnak magyarázza el a nap jelentőségét, majd hirtelen a politikai üzenetre tér át: szerinte mindenszentek „meghitt hangulata is kötelez minden jószándékú embert, hogy a köztünk élő, idős szeretteinktől elvenni soha semmit nem veszünk, csak adunk. Adunk, addig, amíg lehet. A tizennegyedik havi nyugdíjat is, mert megérdemlik.”
A szimbolikus gesztus és a politikai üzenet összemosása éles reakciókat váltott ki a közösségi médiában. Sokan ízléstelennek nevezték, hogy a gyász és az emlékezés napján kampányjellegű üzenetet fogalmazott meg, mások szerint viszont „szívből jövő” gondolat volt. A videó alatti kommentek között így egymás mellett sorakoznak a „köszönjük, képviselő úr” és a „mindent átpolitizálnak már” típusú vélemények.
Orbán Viktor csütörtök este jelentette be, szintén egy Facebook-videóban, hogy hosszú kormányzati vita után döntöttek: lesz 14. havi nyugdíj. A bevezetés részleteit azonban még nem ismertették, „a rendjén még dolgoznak”. A kormányfő nem adott választ arra, mikor és milyen feltételekkel indulhat a kifizetés.
Közgazdasági elemzők ugyanakkor óvatosabbak. A GKI Gazdaságkutató szerint súlyos költségvetési kihívást jelentene a 14. havi nyugdíj finanszírozása, hiszen az éves szinten több százmilliárd forintos kiadást jelentene az államnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium is elismerte: a pluszjuttatásnak „nem lesz járulékfedezete”, vagyis az nem a nyugdíjalap bevételeiből, hanem a központi költségvetésből valósulna meg – azaz újabb adóforintokból.




