A DK takarókat és hálózsákokat adományozott a földrengés török és szír túlélőinek

közélet

A Demokratikus Koalíció (DK) takarókat és hálózsákokat adományozott a törökországi és szíriai földrengés túlélőinek. 

Gréczy Zsolt és Oláh Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, valamint Rónai Sándor, a DK európai parlamenti (EP) képviselője vasárnapi online sajtótájékoztatóján elhangzott: az adományokat a párt közösségének pénzbeli felajánlásaiból vásárolták. 

Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy a földrengés utáni mentőakcióból kivették a részüket a magyar mentőalakulatok is, azonban továbbra is nagy szükség van a segítségre abban a térségben. A DK ezért döntött úgy, hogy maga és közösségének szerény eszközeivel járul hozzá a nemzetközi segélyakciókhoz; számlaszámot nyitottak és a felajánlásokból vásárolták meg a szükséges eszközöket – tette hozzá. 

Rónai Sándor, a DK árnyékkormányának árnyékkülügyminisztere kifejezte együttérzését az áldozatok és a sérültek hozzátartozóinak, egyben megköszönte az adományozók felajánlását.

Oláh Lajos úgy fogalmazott: büszkék a közösségükre, amely mindig akkor mutatja meg a legjobban az erejét, amikor a bajba került embertársakon kell segíteni.

Az adományokat Törökország budapesti nagykövetségének segítségével juttatják el a bajba jutottakhoz.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük