A fideszes városvezetés új Hős utcát épít Újpesten?
Mintegy nyolcvan felháborodott újpesti lakos gyűlt össze csütörtök este a főváros IV. kerületében, a Károlyi István utca 21-23. számú társasház mélygarázsában, hogy közösen tiltakozzanak az Újpesti Önkormányzat legújabb városfejlesztési tervének egy – állítólag – elhallgatott részlete ellen. Wintermantel Zsolt, fideszes polgármester és Nagy István, a kerület szintén kormánypárti alpolgármestere ugyanis „alacsony státuszú embereket” költöztethetne a város központjába.
A környék társasházainak együttes és rendkívüli közgyűlését azért kellett összehívni, mert kiderült, hogy Újpest Önkormányzata a polgári jellegű társasházak közvetlen szomszédságába, a Károlyi István utca 25. szám alatti telekre, mely most parkolóként funkcionál, „közösségi helyiséggel ellátott”, 31 lakásos szociális bérházat építene és abba költöztethetné a lebontásra ítélt szegregátum lakóinak egy részét.
Újpest fideszes alpolgármestere, Nagy István 2018. szeptemberében jelentette be, hogy a kerület önkormányzata mintegy kétmilliárd forintnyi uniós támogatás segítségével új városközpont építését kezdi meg a jelenleg elhanyagolt, javarészt romák által lakott, Újpest-Városkapu metróállomástól csupán pár száz méterre található szegregátum helyén. Az első hallásra örvendetes hírnek azonban kevésbé tudnak örülni azok az újpesti lakosok, akik – akaratukon kívül – szomszédoknak kaphatják meg a szegregátum lakóit.
A Károlyi István utcai társasházak lakói a közgyűlés előtt már egy kemény hangú levélben adtak hangot elégedetlenségüknek: „A naív szemlélődőnek pozitív hírként tálalt fejlesztés mögött a valóság sokkal borúsabb képet fest. Már jelenleg is sok problémával néznek szembe a lakók, aminek túlnyomó többsége a környéken élő lakosság egy résznek együttélésre képtelen mentalitásából ered” – írják, majd így folytatják: „ilyen problémák mellett, amikkel láthatóan sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem foglalkozik, nem értjük, hogy juthatott a képviselő-testület olyan elhatározásra, hogy együttélésre képtelen polgárokat költöztetnek a kerület azon részére, amely most kezd a megújulás útjára lépni.” – írják levelükben a társasházakban élők képviselői.
A lakógyűlés résztvevői nehezményezték az ötletgazda fideszes városvezetés és a városháza kormánypárti képviselőinek távolmaradását, akik korábbi szóbeli ígéretük ellenére sem jelentek meg a rendezvényen. Ezért a közgyűlés résztvevői egyhangúan úgy határoztak, hogy petícióban tiltakoznak a tervezett beruházás ellen és a közeljövőben nyilvános, tiltakozó jellegű lakossági fórumot szerveznek.
A közgyűlésre meghívást kapott egyébként mind a városvezetés, mind pedig Újpest megválasztott országgyűlési képviselője, Varju László (DK) is, aki ígéretéhez híven meg is jelent. Szintén itt volt a közgyűlésen Szabó Balázs, a néhány nappal ezelőtt újjáalakult újpesti Jobbik alelnöke is, aki az Újpesti Hírmondónak elmondta, hogy az ügyet már csak személyes érintettségéből fakadóan is figyelemmel kíséri, miután fél életét ezen a környéken élte le. Szabó elmondta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az önkormányzat a kerület szégyenfoltjából, a Temesvári utca térségében található szegregátumból telepítene át – cinikusan csak „alacsony státuszúnak” nevezett – lakosokat Újpest központjába, egy rendezett, polgári környékre. „A tervek 31 lakásról szólnak, mely alaphangon vagy százhúsz kiilleszkedett, antiszociális lakos átköltöztetését jelenti. Nyilván senki sem mondja ki, de mindenki pontosan tudja, hogy romákról van szó.” – fogalmazott Szabó. „Egyébként semmi nem indokolná azt, hogy a tervezett bérház közösségi terében felzárkóztató, oktatási és bűnmegelőzési tevékenységet kíván végezni az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület.” Szabó úgy véli, hogy szociális bérlakásokat azok a rászorulók érdemelnének, akik megfelelő életmódjukból adódóan nem szorulnak ilyen programokra.
A Jobbik helyi alelnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen komoly beruházást, mely a környékbeli ingatlanok értékének drasztikus csökkenésével és eladhatatlanná válásával jár, a lakók megkérdezése és meghallgatása nélkül tervez megvalósítani az önkormányzat.
A közgyűlésen szintén szót kért, és kapott Varju László, Újpest ellenzéki (DK) országgyűlési képviselője is, aki biztosította a lakókat arról, hogy az ügyet kiemelt figyelemmel kíséri, és segít a lakóközösség és az önkormányzat között közvetíteni a probléma megoldása érdekében. Varju elmondta, hogy a kerület összes ellenzéki pártja a lakók mellett áll, és szerinte is elfogadhatatlan, hogy az önkormányzat a lakók tiltakozása ellenére készül megépíteni a szóban forgó szociális bérlakásokat. Elmondta, hogy az országgyűlésben is fel fog szólalni az ügyben és javasolja, hogy a lakók december 13-án személyesen jelenjenek meg a Polgármesteri Hivatal közmeghallgatásán, hogy nagy létszámú jelenlétükkel tudjanak nyomást gyakorolni a városvezetésre annak érdekében, hogy a beruházás koncepcióját módosítsák. Varju László egyébként az Újpesti Hírmondó kérdésére kiemelte, hogy az Önkormányzat csak magának köszönheti a kialakult helyzetet, ugyanis – ahogy tőlük már megszokhattuk – semmifajta kommunikációt nem lehet részükről az ügyben tapasztalni. „Álszent, amit a fideszes városvezetés tesz az ügyben: tudtak a közgyűlésről, hiszen én is küldtem számukra levelet, valamint egy november 14-i keltezésű levelet hordtak szét a társasházban másnap 15-én, hogy aznap délután várja őket Nagy István fideszes alpolgármester a Polgármesteri Hivatalban egy lakossági fórumra, rászervezve a lakók gyűlésére. Ez nonszensz” – mondta el lapunknak. Nettó hazugság tehát az a városvezetés részéről, amivel próbálják a közös képviselőt, dr. Szentiványi Tamást besározni az ő meghívójukban. „Az itt élőket nem tájékoztatják, senki nem tud semmiről, és az Önkormányzat fideszes vezetése is akkor reagál valamit, amikor már ég a ház.”
Nyolc év alatt nulla bérlakás
Szabó Balázs, a helyi Jobbik alelnöke elmondta, hogy a fideszes városvezetés bizonyítványa a lakhatás terén egészen döbbenetes: „Wintermantel Zsolt mérlege nyolc év alatt nulla bérlakás.” Hozzátette: Újpesten jelen pillanatban lakhatási válság van: a szomszédos Angyalfölddel ellentétben alig épül új lakás a kerületben, és ami épül, az is méregdrága; egy újpesti fiatalnak esélye sincs önerőből saját otthonba költöznie. Első ránézésére ő maga is megörült, hogy végre szociális bérlakások épülnek a kerületben, de aztán hamar kiderült, hogy azt az egyetlen egy darab szociális bérházat is, amelyet ez a városvezetés épít, azt is csak a szegregátumból átköltöztetett polgárok kaphatják meg; fiatal újpesti családok, rászorulók – úgy néz ki – nem.
Az Önkormányzat vezetése cikkünk megjelenése után vad kommunikációba kezdett, aminek mi személy szerint örülünk, hiszen pont ez, ami eddig elmaradt. És annak is örömünknek adunk hangot, hogy olvasnak minket. 🙂
Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődöm, van – e mód, hogy rendszeresen megküldjék részemre a lapot ?
Ma véletlenül találtam meg az oldalt, tetszenek a cikkek.
Tisztelettel: