Újjáalakult az újpesti Jobbik

politika Újpest

Szabó Balázs, a Jobbik Magyarországért Mozgalom újpesti szervezetének alelnöke, Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese, frakcióvezetője, valamint Varga Zoltán Péter, a dunakeszi alapszervezet vezetője tartott sajtótájékoztatót november 10-én, szombaton a Városháza melletti Szent István téren.

Szabó Balázs elmondta, hogy az alapszervezet Újpesten 2005-től 13 éven keresztül fejtette ki tevékenységét égészen idén nyárig, amikor is feloszlatták a kerületi szervezetet, ezzel megszűnt. Az újpesti Jobbikból távozott Pajor Tibor is, aki a nyáron megalakult Mi Hazánk Mozgalom tagjává vált. A képviselői helyét azonban megtartotta, így a Jobbiknak jelenleg nincs képviselete az Önkormányzatban.

Az újjáalakult alapszervezetünk elnöke Czigler László lett, míg a választókerületi elnök Hegedűsné Lórántné, országgyűlési képviselő, akivel a tavaszi kampányban már megismerkedhettek az újpestiek” – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Balázs.

A jövőre nézve elmondta továbbá, hogy van egy nagy nem titkolt céljuk, miszerint a jövő évi önkormányzati választás során leváltsák a jelenleg regnáló fideszes városvezetést, valamint a kerületnek új polgármestere legyen. Kiemelte, hogy a célok elérése érdekében várják mindazon polgárokat, akik tenni, cselekedni kívánnak a párttal együtt a megfogalmazott célok elérése érdekében.

Természetesen a tervekről is szó esett:

  • hamarosan új irodába költözik a párt,
  • folytatni kívánják a maihoz hasonló utcai megjelenéseket,
  • Advent első vasárnapján városunk főterén felállítják az Adventi keresztet,
  • Karácsony előtt szeretnék újraindítani az ingyenes országházi látogatások szervezését is,
  • folytatják és továbbra is napirenden tartják az Árpád Kórház ügyét,
  • szemétszállítás problémájával is foglalkozni fognak,
  • a fizetős újpesti parkolás rendszerének bevezetése ellen is harcolni fognak.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese az alapszervezet meghívtására érkezett Újpestre, hogy segítse az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás érdekében. Kiemelte, hogy a Jobbik mindig is élharcosa volt a korrupció elleni küzdelemnek, és emiatt is támogatják a független Európai Ügyészséghez való csatlakozást. „Ezen a héten is kaptunk egy emlékeztetőt arra, hogy miért is fontos az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, hiszen ennek a hétnek az elején történt meg az, hogy a magyar nyomozó hatóságok, az Ügyészség leállította a nyomozást és a vizsgálódást abban az ügyben, amely Orbán Viktornak a vejét, Tiborcz Istvánt, és az általa vezetett ELIOS Innovatív Zrt.-t érinti, és ahol az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) és az Európai Bizottság megállapította, hogy jogellenesen működtek együtt cégek annak érdekében, hogy uniós forrásokat lopjanak el. Túlárazásokon keresztül felmerül a szervezett bűnözésnek és a korrupciónak a gyanúja igencsak erőteljesen” – mondta el a Jobbik parlamenti frakcióvezetője.

Varga Zoltán Péter, a dunakeszi Jobbik vezetője, Dunakeszi Önkormányzat képviselője a sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy az újpesti alapszervezettel együttműköve próbálnak megoldásokat találni az Újpestet és Dunakeszit is érintő közös ügyekre. Ilyen közös ügyként emlgetette a főváros és az agglomerációs település közötti közlekedés fejlesztését, melyben együtt fognak működni az újpesti Jobbikkal, hogy mind az újpestiek és mind a dunakesziek számára megnyugtató válaszokat tudjanak adni erre a problémakörre.

Címke:

1 thought on “Újjáalakult az újpesti Jobbik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük