„Politikai fogoly voltam” – Kiss László visszatért, és nem kér bocsánatot
Kilenc hónapnyi előzetes letartóztatás után első fokon szabadlábra helyezték Kiss Lászlót, Óbuda-Békásmegyer polgármesterét. Az ellenzéki városvezető a Jelen lapnak adott interjújában kemény állításokat fogalmazott meg: szerinte eljárása nem jogi, hanem politikai indíttatású volt, amelynek célja a Fidesz számára kényelmetlen szereplők ellehetetlenítése. Úgy véli, kriminalizálni próbálták – ahogy Karácsony Gergelyt és Magyar Pétert is –, ő azonban nem tört meg, és már a börtönből is ellátta a polgármesteri feladatokat. Kiss László szerint a letartóztatásának hátterében nem valódi bűncselekmények, hanem a NER gazdasági érdekeinek sérülése állt. Emlékeztetett rá: több, a kormány által favorizált beruházást – például a Hajógyári-sziget, a Mocsárosdűlő vagy a Római-part beépítését – is megakadályozott, ezzel pedig milliárdos veszteséget okozott a Fidesz holdudvarának. Úgy fogalmazott: „minden perc, amit szabadlábon töltök, veszélyezteti a NER-es vállalkozók mutyijait.” A politikus szerint az ügyészség eljárása koncepciós per volt, amely során nemcsak őt próbálták megtörni, hanem információk kiszedésével más ellenzéki vezetők – köztük budai polgármesterek és a főpolgármester – ellen is eljárásokat készítettek volna elő. Állítása szerint „érdekalapú alkukat” kínáltak neki, hogy hazugságokat mondjon politikustársairól – ezt azonban visszautasította. Kiss részletesen beszélt arról is, miként nehezítették meg a kapcsolattartását, hogyan tartották vissza a gyermekeinek írt meséit, és hogyan próbálták ellehetetleníteni a nyilvános megszólalását. Mint mondta, még a börtönből is aláírta a hivatalos dokumentumokat, és rendszeresen konzultált a jegyzővel – az ügyészség jelenlétében. Az ellene felhozott vádakat nevetségesnek és bizonyíték nélkülinek nevezte. Szerinte nem állja meg a helyét az az állítás sem, hogy már 2016-ban elkezdte volna a „korrupciós rendszer” kiépítését, hiszen akkor még országgyűlési képviselőként dolgozott, és nem tervezte a polgármesterséget. A gyanú alapját képező vallomásokat érdekvezéreltnek és zsarolással kikényszerítettnek tartja. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt vádjaira – miszerint DK-s és MSZP-s ismerőseit juttatta közpénzhez – úgy reagált: a helyi kutyapárt a Fidesszel működik együtt, miközben ő maga pont azért alapított egyesületet, hogy a pártpolitikától függetlenül szolgálhassa Óbudát. A tiszteletdíját is erre az egyesületre bízta, mert úgy véli, csak így garantálható, hogy azt a közösség érdekei szerint használják fel. Kiss László azt mondja: nem fordult meg a fejében a lemondás. Az első útja a szabadulása után az önkormányzat épületébe vezetett, ahol azonnal munkához látott, mert – ahogy fogalmazott – „amíg én vagyok a polgármester, addig sem fideszes, sem másmilyen mutyi nem valósul meg Óbudán.” Hogy újraindul-e, azt a helyi közösség érdekén és a családja álláspontján túl semmi más nem befolyásolja – még az ellene folyó ügyészségi eljárás sem. Mint mondta: „Nem lehet börtönnel megtörni azt, aki az emberek bizalmát szolgálja.”
Olvass tovább