
9,5 milliárd forintért a Mészáros és Mészáros Zrt. fejlesztheti Ács és Bábolna vízhálózatát
Három kisalföldi települést érintő, nagyléptékű víztározó-építés indul Ács térségében, amelyet a Colas Alterra Zrt. és a Betonútépítő Zrt. kivitelezhet – írja a Magyar Építők. A víztározók segítségével kétirányú betáplálást kaphat, amivel jelentősen csökkenhet a térség vízhiánya. Ácsot és Bábolnát jelenleg a tatabányai regionális rendszerről látják el, amelynek kapacitása már nem elegendő a vízigények biztosításához, míg a koppánymonostori vízbázis jelentős szabad kapacitása nemcsak Bábolna, hanem az ácsi iparterület ellátását is biztosítani tudja.
Ácson a katódgyár a tervek szerint még idén megkezdi a termelést.
Az így felálló kétirányú rendszerhez az érintett települések ivó- és szennyvízhálózatát is fejleszteni kell. A tervezési és kivitelezési munkákat a Mészáros és Mészáros Zrt. nyerte el, erre 660 nap áll a rendelkezésére az Északdunántúli Vízmű Zrt. megbízásából.
Mindezért 9,5 milliárd forintot számlázhat. Ács és térsége víziközmű-hálózatának komplex fejlesztése során a meglévő ácsi szennyvíztisztítótelep bővítésére kerül sor úgy, hogy a település szennyvízén túl az iparterület és Bábolna szennyvize is itt kerüljön tisztításra, a tisztított szennyvíz dunai elvezetésével. Ezen felül a beruházás keretében szennyvízvezeték, szennyvíz átemelő építés, valamint Ács településen belüli elvezető rendszer bővítése is szükséges.