Aláírás véletlenül? Ugyan már…
Lehet itt beszélni propagandáról, lehet ujjal mutogatni, hogy ki hazudik és ki próbálja lejáratni a másikat – de egy dolog biztos: egy európai parlamenti dokumentumra senkinek a neve nem „kerül oda véletlenül”. A rendszer működését ismerve ez nem olyan, mint amikor rossz helyre küldünk egy e-mailt, vagy elütjük a nevünket egy online űrlapon. A nevek rögzítése hivatalos eljárás, több szinten ellenőrzött folyamat, amelynek során egy név csak akkor kerülhet fel, ha valaki azt oda szándékosan beviszi.
Ha Magyar Péter valóban nem támogatta az előterjesztést, az természetesen súlyos ügy, és joggal indult belső vizsgálat az EP-n belül. De amíg ennek nincs egyértelmű eredménye, érdemes lenne visszafogni a politikai teátrumot. Ahelyett, hogy mindenki mást hazugsággal vádolunk, talán egyszerűbb lenne azt mondani: „Hibáztam. Félreértettem. Vétettem.” Ez lenne az egyenes út. Mert ha mégis csak valami belső baki történt, akkor is illene vállalni a felelősséget, nem másokat vádolni súlyos manipulációval.
A Fidesz természetesen azonnal ráugrott az ügyre, és politikai tőkét próbál kovácsolni belőle. Ez várható volt. De épp ezért lenne fontos, hogy a Tisza Párt vezetője ne sodródjon bele ebbe a jól ismert játszmába. Mert ha valaki politikai alternatívát akar kínálni, akkor a hibákhoz is máshogy kellene viszonyulnia, mint azoknak, akikre változás miatt haragszunk.
A mostani ügy súlyos kérdéseket vet fel – nemcsak arról, hogy mi történt, hanem arról is, hogyan viselkedünk akkor, amikor valami kellemetlen helyzetbe kerülünk. És ezen a vizsgán nem biztos, hogy a leghangosabb nyilatkozatokkal lehet jól szerepelni.
