Orbán úgy döntött, hetente vizsgálják felül a kijárási korlátozásokat
A kijárási korlátozás idejét határozatlan időre hosszabbítják meg – jelentette be Orbán Viktor. Ezt hetente vizsgálják majd felül.
A bejelentő videóban Orbán azt mondta, az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak, sikerült lelassítani a járvány terjedését. Ennek fényében hozták meg a döntést.
A polgármestereknek külön lehetőséget adnak, hogy húsvét idejére – tehát hétfőn 24 óráig – a saját településükre, városukra nézve további szigorításokat vezessenek be. A turisztikai célpontok polgármesterei már döntöttek is, több helyen bekeményítettek, illetve Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is célzott már arra, a sűrűn és gyakran látogatott helyeknél szigoríthatnak. Orbán most erre húsvét végéig felhatalmazást adott nekik.
Karácsony később a hvg.hu-nak azt mondta,
a főváros egyelőre nem tervezi a kijárási tilalom bevezetését,
majd a közösségi oldalán arról írt, hogy „ha a rendőrség úgy ítéli meg, hogy szigorúbb korlátozásokra van szükség, a döntést azonnal meghozom.”
A miniszterelnök mindenkit arra kért videójában, tartsa be a korlátozó intézkedéseket és figyeljen az idősekre.
Azt kérem, hogy fogadjuk el, ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak – mondta.
Bejelentését azzal zárta: vigyázzunk egymásra.
Egyelőre csak szóbeli tájékoztatást kapott arról a főpolgármester, hogy mire gondolhatott a miniszterelnök, amikor tágabb jogköröket ígért húsvétra a polgármestereknek.
Nem tudja értelmezni a miniszterelnök csütörtöki bejelentését – mondta az RTL Klub Híradójának a budapesti főpolgármester. Orbán Viktor délután azt jelentette be a kijárási korlátozások meghosszabbítása mellett, hogy
a polgármesterek külön lehetőséget kapnak, hogy húsvét idejére – tehát hétfőn éjfélig – a saját településükre, városukra nézve további szigorításokat vezessenek be.
Karácsony Gergely később az ATV Egyenes beszéd című műsorában is megszólalt, ahol azt mondta:
szóban azt a tájékoztatást kapta, hogy az önkormányzatok a piacok és a közparkok lezárásával térhetnek el a központi szabályozástól.
Megismételte ugyanakkor, hogy amíg meg nem jelenik a vonatkozó kormányrendelet, nem tudják, mit is jelentett be pontosan Orbán.
Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI




