Januártól minisztériumot kap Nagy Márton, Lázár János tárcájához hozzányúlnak
Egy, a kormányzat által eddig nem kommunikált “előléptetés” is kiderül abból az Orbán Viktor által benyújtott friss törvényjavaslatból, amely leköveti a kormányzati struktúra változását, Palkovics László távozását és Lantos Csaba érkezését.
December elsejétől ez alapján létrejön a Lantos Csaba vezette új, önálló Energiaügyi Minisztérium, és megszűnik a Palkovics László által eddig vezetett Technológiai és Ipari Minisztérium. Mivel utóbbitól a közlekedéssel kapcsolatos szakterületek pedig átkerülnek Lázár Jánoshoz, az ő minisztériumát is indokolt volt átnevezni: kikerült belőle a beruházási szó – az állami beruházások javát amúgy is elhalasztják a takarékosság jegyében –, így új neve Építési és Közlekedési Minisztérium lesz.
Még érdekesebb azonban, hogy ugyanez a törvényjavaslat 2023 január elsejétől ismét változtatást javasol a minisztériumok felsorolásában: bekerül a listába pluszként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Nagy Márton eddig tárca nélküli miniszter volt, eszerint most önálló minisztériuma lesz. A törvényjavaslat szövege szerint “a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a Miniszterelnöki Kabinetirodából történő kiválással jön létre”.
Valójában inkább az a meglepő, hogy eddig a fontos gazdaságfejlesztési területeket felügyelő Nagy Márton csak tárca nélküli miniszter volt. Eddig Nagy hatáskörébe tartoztak a vállalkozásfejlesztési források (MFB), a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok, a gazdaságfejlesztés, a versenyképesség gazdasági és jogi feltételrendszere, az állami vagyon és a posta, most pedig Palkovics tárcájának feldarabolásával hozzá került az ipar is.