
A kormányközeli lap szerint is az árstop miatt nőhetnek az árak
A tojás, mint fontos népélelmezési cikk is bekerült a hatósági áras termékek kategóriájába. Kollár Csabát, egy jelentős Bács-Kiskun megyei állattenyésztő cégnek, a Mizsetáp Kft.-nek az ügyvezető igazgatóját a kormányközeli KESMA lapcsaládhoz tartozó megyei napilap, a Petőfi Népe újságírója kérdezte arról, milyen hatással lehet a tojástermelésre ez a döntés?
A hazai termelés jelenleg körülbelül 80 százalékban képes ellátni a hazai piacot, azonban a tojáspiaci feszültségek a jövőben növekedni fognak – fogalmazott a napilap online változatán, a baon.hu-n is olvasható cikk szerint annak a lajosmizsei cégnek a vezetője, amely a hazai termelés öt százalékát viszi.
Ennek részben az az oka, hogy Németország nettó tojás importőr lett az idén. Ott ugyanis a hazai termelés 30 százalékkal esett vissza 1 év alatt. Azaz a jól fizető 80 milliós piac felszippantja a tojást azokból az országokból, amelyek például hozzánk exportálnak. A legnagyobb ilyen termelő Lengyelország. Bár a tojás-ársapka most, napi szinten vizsgálva, jó azon vásárlóknak, akik minden forintot megnéznek hová is tesznek, azonban már középtávon is rossz a teljes hazai fogyasztó közönségnek ez a döntés. Várhatóan nem kevesen abbahagyják vagy tovább szűkítik a tojástermelést, esetleg exportálásra állnak rá, mert az kifizetődőbb, amelynek következtében még inkább megnő az ország import éhsége – fogalmazott a cégvezető.
Ha ez megtörténik, akkor egyre kevésbé a hazai előállítási költségek alapján alakul majd a tojás ára a boltokban, hanem alapvetően attól függ majd, hogy a bécsi, a berlini, vagy az amszterdami vásárló közönség éppen akkor, mennyiért is hajlandó megvenni a terméket. Azaz, nem mi, hanem a nálunk magasabb életszínvonalon élők határozzák meg a tojás árát, mert ők többet is tudnak érte adni. Ezért lenne üdvözítőbb, ha a hazai termelők érdekei nem sérülnének az ársapka miatt, mivel az az árutermelésre hátrányosan hat. Végül pedig mindenképp a fogyasztó látja majd ennek a kárát a kft. vezetője szerint.
Az üzletember számításai alapján, jelenleg egy kisebb tyúktartó, akitől elviszi a tojáscsomagoló-tojáskereskedő cég a termékét, a tojás kiskereskedelmi árának 40-45 százalékát kapja meg, tehát aki a jószágokkal termel és vagyonokat kockáztat, az a fogyasztó által fizetett pénznek a felét se kapja meg.
Forrás: baon.hu