A Wizz Air ezer embert tesz az utcára

gazdaság koronavírus pénz

A koronavírus-járvány odacsapott a szektornak, a fizetéseket is csökkentik a légitársaságnál.

Ezzel azonban nincs vége a koronavírus-járvány okozta megszorításoknak a cégnél:

többeket fizetés nélküli kényszerszabadságra küldtek, és küldhetnek, amennyiben szükséges,

– a pilóták, a légiutaskísérők és az adminisztratív munkakörökben dolgozók fizetését átlagosan 14 százalékkal csökkentik.

Váradi József vezérigazgató, az igazgatósági tagok és a felsővezetők fizetését 22 százalékkal veszik vissza a most kezdődött, 2021-es pénzügyi évben.

A közlemény szerint a cég – amelyik március végén 1,5 milliárd eurós készpénztartalékkal rendelkezett – tárgyal a beszállítókkal arról, hogy csökkentse a szerződéses fizetési kötelezettségeit és javítsa a fizetési feltételeket.

Azt is írja az Airportal, hogy a Wizz Air fokozatosan kivonja 32 régebbi repülőgépét a 2023-as üzleti év végéig, ahogy azok lízingszerződései lejárnak.

A légitársaság forgalma a koronavírus-járvány miatt

márciusban 34 százalékkal esett vissza az előző évhez képest, a járvány előtti kapacitásához képest 3 százalékon üzemel jelenleg.

A kapacitásait már korábban kormányok részére ajánlotta fel áruszállító és a külföldön rekedt állampolgárokat hazaszállító járatok formájában. Legtöbb megbízást a magyar kormánytól kapták eddig.

A rövid távú tervekről azt írta a cég, hogy a piaci igényekhez alakítja kapacitásait és a repülőgépeit azokra a piacokra helyezi át, ahol lehetőségek nyílnak a bővítésre.

Nincs változás ugyanakkor a Wizz Air Abu Dzabi vegyesvállalat létrehozásának menetrendjében.

Váradi az Airportalnak március közepén arról beszélt, hogy szerinte

legkésőbb júliusra visszaáll a rend a légi közlekedésben,

de addig sok áldozata lesz a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenésnek. Azt is mondta a vezérigazgató, hogy a cég nagyjából 40 millió euró kárral számol március végéig, de a helyzet lehetőségeket is rejt magában, és inkább előbb kérnék az Airbustól az új repülőgépeket.

A koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hónapokban drasztikusan visszaesett a légi forgalom. Több tízezer milliárd forintra volna szükség, hogy ne omoljon össze a világ légi közlekedése. A krízisre a légitársaságok különböző módon reagáltak, például a British Airways 36 ezer alkalmazottját függesztette fel, a Ryanair és az EasyJet a földön tartja a flottáját.

A jászberényi fagyasztógyár utolsó 113 dolgozója közül 82 embert küldtek el a cégtől. Hűtőket még gyártanak, a porszívók készítése augusztusban áll le – közölte a cég.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük