Várkonyi Andrea egy nagyjából 90 millió forintos szettben ment el jótékonykodni a szegedi iskolába

bulvár

Nagyjából 90 millió forint lehet az értéke annak a szettnek,  amelyet Várkonyi Andrea viselt, amikor adományokat vitt egy szegedi iskolának -derül ki a Szeged TV beszámolójából.

E szerint Mészáros Lőrinc feleségén az alábbi kiegészítőket azonosították:

  • egy Medium Lady Dior táska, amely közel 2,6 millió forintba kerül,
  • egy 2018-as évjáratú Patek Philippe Nautilus karóra, amely bizonyosan többe kerül 20 millió forintnál,
  • Cartier LOVE nyaklánc, amelynek értéke 3,3 millió forint,
  • két egyforma Cartier Love Bracelet, Diamond Pave karkötő. Mindegyiket 204 kétkarátos gyémántkövecske díszít. Darabja közel 16,5 millió forint,
  • szintén két Cartier Love Bracelet, Small Model Paved karkötő, amelyeken 177 gyémántkövecske található. Ezekért fejenként nagyjából kicsivel több mint 10 millió forintot kell adni,
  • karkötőkből nem lehet elég, ugyanis feltűnt még egy Cartier-típus, fehérarany színben, amely körülbelül 11 millió forintot érhet.

A portál számításai szerint az öt karkötő nagyjából 63 millió forintot ér. Hozzájuk képest az a nagyjából 170 ezer forintos Dolce&Gabbana öv, amelyet Várkonyi Andrea az eseményen viselt,  egész puritánnak számít.

Amikor a Szeged TV szembesítette Mészáros Lőrinc feleségét a férje vagyoni gyarapodásával, Várkonyi Andrea egy személyeskedő megjegyzés után otthagyta a csatorna riporterét. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük