István út és Pozsonyi utca átalakítása: kiírták a közbeszerzést

Újpest

A Görgey Artúr utcától délre, egészen a IV. kerület határáig mintegy 1,8 kilométer útszakasz átépítését tervezi a BKK. Tegnap megjelent a közbeszerzési ajánlati felhívás. A kivitelezés eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén 2027 nyarán fejeződhet be, írja a BKK.

A korszerűsítéssel az István út és a Pozsonyi utca kerékpáros- és gyalogosbaráttá válik, illetve a XXI. századi igényeknek és elvárásoknak megfelelően a jelenleginél biztonságosabb, élhetőbb és akadálymentes lesz. 

Az elkészült tervdokumentáció tartalma szerint a BKK:

  • gyalogátkelőhelyek kiemelésével akadálymentesíti a kisebb forgalmú merőleges utcák kereszteződéseit, a Chinoin és az Anonymus utcánál biztonságosabbá teszi a gyalogosközlekedést, mert a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva a közterület-fejlesztések és -felújítások során kiemelten figyel a használhatóságra, illetve a közlekedés veszélyeinek csökkentésére;
  • biztonságosabbá és kerékpárosbaráttá teszi a Tél utcai csomópontot és a Király utcai kereszteződést, összekötve a már meglévő kerékpársávokat;
  • közvetlen kerékpáros kapcsolatot hoz létre Újpest-központ érintésével a már elkészült Görgey Artúr utca felől a Berda József utcán keresztül a Mártírok útja és Angyalföld felé;
  • a Petőfi utca és a Munkásotthon utca között lámpaprogrammal segíti a kerékpáros-közlekedést, vagyis az Árpád úti kereszteződés eltérő fázisban – az Astoriánál és a Corvin-negyednél már bevált módon –, „külön” zöld lámpával lesz elérhető mindkét irányból;
  • új gyalogátkelőhelyet alakít ki Angyalföld kocsiszín és a benzinkút között;
  • új zöldfelületeket létesít a Tél utcánál és a Király utcánál, valamint
  • forgalomcsillapítással biztonságosabbá teszi a Zeneiskola megközelítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük