Újpest az élvonalban – feljutott a női labdarúgócsapatunk az NB1-be
Veretlen idényt követően, parádés teljesítménnyel jutott fel az NB I-be az Újpest FC női labdarúgócsapata. A lila-fehérek a másodosztály Keleti csoportjában nem találtak legyőzőre: húsz forduló alatt tizenkilenc győzelmet arattak, egyetlen döntetlent játszottak, 136 gólt szereztek, és mindössze ötöt kaptak.
A szezon utolsó mérkőzésén a már biztos feljutó újpestiek hazai pályán fogadták a hatodik helyezett Kecskeméti LC-t. Bár a találkozó tét nélküli volt, a csapat nem engedett a lendületből: 8–0-ra győzött, és ezzel ünnepelhette meg hivatalosan is a bajnoki címet és az élvonalba jutást. A gólgyártást Nagy Lilla kezdte, aki triplázott, mellette többek között Kardosi Blanka, Katona Vanda, Oláh Adrienn és Bakó Alina is eredményes volt. A csapat a férfi NB I-es meccs szünetében vehette át a bajnoki trófeát, ezzel is jelezve: Újpesten most a női futball is aranykort él.
A szezon során mutatott lehengerlő teljesítmény nemcsak a statisztikákban, de a pályán nyújtott játékban is megmutatkozott. A csapat vezetőedzője, Oroszi Sándor szerint a siker kulcsa az volt, hogy játékosai bajnokhoz méltó mentalitással futballoztak az utolsó fordulóban is. Mint mondta: „Mentálisan teljesen rendben volt, odatette magát a társaság. Mindenki úgy dolgozott, mintha a Bajnokok Ligájára készülnénk. Most ünneplünk, de már a következő idényre is készülünk.”
A feljutással új fejezet kezdődik az újpesti női labdarúgás történetében: az NB I sokkal komolyabb kihívásokat tartogat, de a csapat célja egyértelműen a stabil élvonalbeli szereplés. A vezetőedző hangsúlyozta, hogy több játékos érkezése várható, és minden erővel azon lesznek, hogy Újpest neve méltóképp csengjen a női élvonalban is.
Az idény egyik legkiemelkedőbb egyéni teljesítménye Oláh Adrienn nevéhez fűződik, aki 47 góllal minden bizonnyal gólkirálynőként zárja a bajnokságot. Bár az utolsó forduló még hátravan a rivális Eger számára, kevés az esély arra, hogy valaki utolérje az újpesti támadót.
Újpesten tehát van ok az örömre: a lányok történelmet írtak, és visszavezették a klubot az NB I-be. Most ünnep, hamarosan munka – de egy biztos: a jövő női futballja is lila-fehérben ragyog tovább.




