
Újra idegenben: Kecskeméten folytatná a kapaszkodást az Újpest
Húsvéthétfőn ismét pályára lép az Újpest FC, ezúttal idegenben, a Kecskeméti TE otthonában próbálhatja folytatni a Debrecen elleni győzelemmel megkezdett kilábalást. A 28. forduló mérkőzésére hétfőn 18:30-kor kerül sor, ahol minden bizonnyal nehéz kilencven perc vár Bartosz Grzelak csapatára.
A lilák hosszú nyeretlenségi sorozat után múlták felül 2–1-re a DVSC-t, így végre fellélegezhettek, de a teljesítmény – különösen a második félidő vége – továbbra is hagyott maga után kérdéseket. A gödörből való kimászás tehát korántsem tekinthető befejezettnek, sőt, a Kecskemét elleni vendégszereplés egy újabb komoly próbája lesz annak, mennyire sikerült ténylegesen elindulni felfelé.
A KTE ugyan a tabella végén áll, de Gera Zoltán együttese a tavaszi szezonban kifejezetten masszív teljesítményt nyújt: az MTK ellen például öt gólt szereztek, miközben a Pakssal és a Győrrel is döntetlent játszottak. Ezek az eredmények is jelzik, hogy a kecskemétiek nem adják könnyen a pontokat – főként otthon nem.
A két csapat eddigi élvonalbeli találkozóiból 22-t jegyez a statisztika, ezek közül 10-szer Újpest-győzelem született, 7-szer a lila-fehérek kaptak ki, 5 mérkőzés pedig döntetlennel zárult. A mostani idényben Kecskeméten magabiztosan, 3–1-re diadalmaskodtunk, a Szusza Ferenc Stadionban viszont csak egy 1–1-es döntetlenre futotta.
A cél hétfőn egyértelmű: három pontért utazik a csapat Bács-Kiskun vármegyébe, de ehhez javuló játékra, koncentrált védekezésre és több egyéni extrára is szükség lesz – különösen úgy, hogy a KTE minden eszközzel próbál kapaszkodni az élvonalban maradásért.