
Trippon Norbert átvette polgármesteri megbízólevelét
Átvettük a megbízóleveleket Moldván Tünde jegyző asszonytól, a helyi választási iroda vezetőjétől és Simonfi Sándortól a helyi választási bizottság elnökétől ünnepélyes keretek között a városháza dísztermében. – jelentette be Facebook oldalán Trippon Norbert.
Kollégáim nevében is köszönöm az újpestiek támogatását és bizalmát, mellyel megtiszteltek bennünket! Ahogyan az elmúlt 22 évben, úgy októbertől már polgármesterként is Újpest pártján állva fogom szolgálni a városunkat, az újpestieket, büszke közösségünket. A városvezetéssel továbbra is a fejlődő és zöldülő Újpestért fogunk dolgozni. Azért, hogy különleges városunk, Újpest mindig igazi otthonunk legyen, ahová jó hazatérni, ahol jó megpihenni, élni, s ahová – bárhol is járjunk a nagyvilágban – mindig hazahúz a szívünk. – írta bejegyzésében a megválasztott polgármester.
Egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően az elmúlt ciklusoktól eltérően nem októberben, hanem májusban tartották az önkormányzati választásokat, így az alakulóülésre csak a jelenlegi ciklus végén, várhatóan október elején kerül sor.