Minden újpesti intézményben van életmentő allergiás sokk elleni gyógyszer

egészség Újpest

Előző héten a hiánycikknek számító EPIPEN Junior is megérkezett az Újpesti Szakrendelőbe, így ma megtarthatták a legkisebbekkel foglalkozó intézmények delegáltjainak is a szükséges oktatást.

Déri Tibor, Újpest polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a 30 kg feletti gyermekek számára javasolt gyógyszert az iskolák már megkapták, a védőnők és iskolaorvosok oktatták azokat a pedagógusokat, akiket az intézmények kijelöltek. Ma pedig a 30 kg-nál kisebb gyermekekkel foglalkozó intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák) dolgozói számára történt meg az oktatás.

Dr. Takács Róbert, az Újpesti Szakrendelő orvosigazgatója elmondta, hogy ez az eszköz, ez a gyógyszer életmentő lehet. Helyes alkalmazása nem okozhat problémát és bízik benne, sosem kerül sor az alkalmazására.

Újpest Önkormányzata azután döntött úgy, hogy beszerzi ezeket az életmentő eszközöket a kerületben működő intézményei számára, hogy egy elsős kisfiú rosszul lett a Fóti úti iskolában egy szülinapozás alkalmával. Anafilaxiás sokkot kapott, szülei csak a benzinkútig jutottak, ahol próbáltak segítséget kérni. A kiérkező mentők a kisfiú életét sajnos már nem tudták megmenteni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük