
Harcot hirdet Újpest Önkormányzata a szemét ellen
Harc a szemét ellen – kampányt indítunk a még tisztább Újpestért – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármestere a Facebook-oldalán.
Bizony már látszódik az eredménye annak, hogy az Újpesti Városgondnokság Kft. megnövelt létszámmal van jelen a közterületeken, és a közhasznú munkacsoporttal közösen mindennapi kemény munkával gyűjtik az eldobált szemetet városszerte. Ez persze sok tízmillió forintjába kerül az újpesti adófizetőknek, miközben a lakosság elsöprő többsége nem szemetel, viszont egy szűk kisebbség sajnos igen. Vannak helyek, ahol a takarítás után már pár órával újra szétdobálják például a cigicsikkeket, PET palackokat, feles üvegeket, nejlonzacskókat stb. – írta bejegyzésében Trippon.
Hozzátette, az elmúlt időszakban számtalanszor szerveztek ők is takarítási akciókat, melyen mindig szép számmal voltak jelen, vagy segítették a civilek által indított szemétszedési akciókat.
Sziszifuszi harc ez, de nem adjuk fel
– szögezte le Trippon.
Az önkormányzat most a városgondnoksággal együttműködve útjára indítanak egy többlépcsős köztisztasági kampányt, melynek első állomását már láthatják is az újpestiek a város óriásplakátjain.
A tettenérés nehéz. Ugyanakkor reméljük vannak olyanok, akik ha eddig szemeteltek is, de a jövőben hallgatnak a szép szóra vagy legalább mások rosszalló tekintetére. De nem csak óriásplakátok lesznek! A további köztisztasági kezdeményezések részleteiről hamarosan beszámolok.
– tette hozzá az alpolgármester.