Blaha Lujza – január 26.

„Fájdalom, én mindenkiben jóbarátot látok; eszembe se jut, hogy rossz ember is van a földön.”

Blaha Lujza (született Reindl Ludovika, Rimaszombat, 1850. szeptember 8. – Budapest, Erzsébetváros, 1926. január 18.) magyar színésznő, „a nemzet csalogánya”.

Blaha Lujzáról Újpesten utcát neveztek el. Ebben az utcában található az Újpesti Haladás Sportpályája is.

XXXIII. Szomorú napok

Azt mondja a „Szökött katoná”-ban Gergely: „Sok keserű falat, de van édes is!” … A keserűből nekem ugyancsak bőven kijutott. Sok-sok baj ért; jószívűségemnek nagyon megadtam az árát. Igaza volt Blahának, ez fog tönkretenni. Fájdalom, én mindenkiben jóbarátot látok; eszembe se jut, hogy rossz ember is van a földön.Nem is érek rá afelett gondolkozni, az én világom a színpad, ez foglal el egészen.

Egy meghatalmazás aláírása elég volt arra, hogy egész életemet megkeserítse. Az illető ügyvéd, akinek ezt aláírtam, miután látta, hogy engem és sok más családot tönkre tett, főbe lőtte magát; ezen tehát én már nem kereshetek semmit.

Istenhez folyamodom, hogy adjon erőt, egészséget a munkához, hogy valamiképpen rendbe jöjjek. Fiatal vagyok még, győzöm a munkát; mivel foglalkozni van elég. Szebbnél-szebb operettek várnak az igazgatóm asztalán előadásra; remek dolgok, egyegy megzenésített vígjáték is van közte. szinte előrelátható a siker. Oly szépen lehet ezeket megjátszani és elénekelni.

A szerepek mind reám várnak és én örömmel s a legnagyobb szorgalommal fogok a tanuláshoz, majd betanuljuk mi ezt Rákosi Jenővel! . . .

Áldja meg az Isten Rákosi Jenőt. A legjobb ember ő és a legigazibb ember is; nekem mindenkor jóakaróm, segítőm volt.

Tóth Edétől hallottam egyszer ezt: „Mégis csak becsületes ember ez a Rákosi Jenő”. Futottam a direktoromhoz és elmondottam neki. Hát miért kételkedhetett ebben eddig Tóth Ede és mi győzhette meg arról, hogy „mégis az”?

Rákosi Jenő csak a bajszát pödörgette és ühmgetett. Nem törődött sokat a dolgokkal: „Majd megtudom mi van mögötte, — mondotta nekem, — ha meg kell tudnom. Ha meg nem kell megtudnom, hát minek törjem magam utána?”

És megtudta, de már csak szegény Tóth Ede halála után. Akkor beszélte el Tóth Edéné, hogy T. K. hogy járt el két hétig mindennap az urához, hogy zárkóztak el és beszélgettek nagy titokban. Azaz csak T. K. beszélt, Tóth Ede meg hallgatta, amint mondogatta neki, hogy Rákosi Jenő csak ki akarja várni az ő halálát; addig elő sem adatja a darabjait, hogy azután majd ő kanalazhassa le a tejfölt. De bizony Rákosi szépen előadatta a „Kintornás csalad”-ot és megédesítette szegény Tóth Edének az utolsó napjait vele. Azt a színészt szerződtette, akit ő kívánt, olyan díszletet festetett, hogy Tóth nem is gondolhatta el szebben; ezért volt hát ő — becsületes ember — mégis!

Elgondolkodtam, miket mondott nekem ez a nagy ember! A boldogságtól úgy elkezdtem ríni, hogy alig bírtam magammal. Nem csoda, ha mindenki rajong Rákosiért, hiszen elég vele egyszer beszélni, hogy aztán többé soha-soha el ne felejtsük! …

Csodálatos ez a mi életünk: színészeké! Hogy kergetjük a napokat, egyiket a másik után, meg se gondolva, hogy hát bizony mindennap egy nap! Gondolunk is mi arra, hogy egy nap elmúltával ismét öregebbek leszünk. Ha egy premier ki van tűzve, folyton az jár az eszünkben, jaj csak ezen a kéthárom héten tul legyünk, hogy a premier izgalmai elmúljanak. A premier elérkezik, el is múlik, már a másikra készülünk és újból siettetjük az időt, pedig hát megy az úgyis óriási lépésekkel. És ha így siettetem, nemsokára eljön az a negyven év, amit Kornélia emlegetett. Az előjelekből én nem igen veszem észre, hogy valami jó lenne, majd meglátjuk ha eljön.”