A listavezetőt fogadja az Újpest vasárnap délután

sport Újpest

Az Újpest FC vasárnap délután a Puskás Akadémia ellen lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban, és ha valamikor, akkor most tényleg mindenkinek meg kell mutatnia, mit jelent számára ez a klub. A lila-fehérek az elmúlt hetekben látványosan szenvedtek, az MTK elleni megalázó vereség után a szurkolók is kifejezték elégedetlenségüket, és egyre többen kérdőjelezik meg, hogy Bartosz Grzelak a megfelelő ember-e a csapat élén.

Az ellenfél ráadásul nem is lehetne nehezebb: a listavezető Puskás Akadémia érkezik Újpestre, amely idén végig az élen harcolt, és stabil, szervezett játékkal tartja is ezt a pozícióját. A felcsútiak négy ponttal vezetik a tabellát, és megosztva a legkevesebb gólt kapták eddig a szezonban. Legutóbb ugyan vereséget szenvedtek Diósgyőrben, de ez csak még motiváltabbá teheti őket.

Az eddigi találkozók sem kecsegtetnek sok jóval az Újpest számára: az örökmérleg 30 élvonalbeli mérkőzés után 15-7 a Puskás javára, döntetlenből is több volt, mint újpesti győzelemből. Az idei szezonban eddig kétszer találkoztak a felek, az első fordulóban hazai pályán hiába volt mezőnyfölényben az Újpest, Colley duplájával 2-1-re nyert a Puskás. A visszavágón legalább sikerült pontot szerezni, a Pancho Arénában 1-1 lett a vége, de Colley ott is betalált – az Újpest számára ő kulcsember lesz, akit semlegesíteni kell, ha bármi esélyt akar a csapat.

A helyzet tehát egyértelmű: az Újpest vagy végre összekapja magát és elindul felfelé, vagy újabb fájdalmas vereség következik, amely után már aligha lehet megúszni a komoly változásokat. A játékosoknak, a szakmai stábnak és a klubnak is el kell dönteni, milyen irányba indulnak. A Puskás Akadémia elleni mérkőzés akár sorsfordító is lehet – csak az a kérdés, melyik irányba.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük