Buszsofőrnek áll a PDSZ volt elnöke

Szeptember 29-ig kell nyilatkozniuk a pedagógusoknak, ha nem fogadják el a közalkalmazotti státuszt felváltó új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt. Ennek apropóján több korábbi pedagógus is elárulta, mihez kezdenek, miután otthagyták a tanári pályát – írja az Index. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi választmányi elnöke, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egykori tanára, a Szűcs Tamás októbertől buszsofőrként dolgozik […]

Olvass tovább

Van olyan tanár, aki 21 forintos béremelést kap

Egy tanárnak, aki a Váci Tankerületi Központ területén dolgozik, mindössze 21, azaz huszonegy forinttal nő a fizetése. Az érintett pedagógusnak az ágazati szakmai, gyógypedagógiai pótlékkal együtt 410 ezer forintra emelkedett a fizetése, 409 979 forintról – írta a Népszava. Magyarországon egy kezdő tanár egy évben keres annyit, mint egy szerencsésebb országban élő kollégája egy-két hónap alatt. […]

Olvass tovább

Egy hibás fideszes módosító javaslat 42 milliós órabért javasol a tanároknak

A javaslatban összekevertek valamit, így nem osztás, hanem szorzás van a végén. Negyvenkétmillió forintos óradíjat határozna meg a legalacsonyabb illetménnyel rendelkező pedagógusoknak is a tévesen megfogalmazott fideszes módosító javaslat, amit a sokat vitatott státusztörvényhez nyújtottak be – írja a Ne dolgozz ingyen!, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) portálja – szúrta ki a Telex. A hibát tartalmazó, Dunai Mónika, Kállai Mária, Pósán […]

Olvass tovább

A rendőröket és a honvédokat hozta példának Pintér a státusztörvényről szóló egyeztetésen

Leült az ellenzéki pártokkal, de a szakértőiket nem engedte megszólalni a belügyminiszter. Igaz, az ellenzék sem tudott újdonságokat mondani neki – írta meg a hvg.hu. Saját meggyőződése szerint Pintér Sándor nem tartja magát politikusnak. Vagy ha igen, akkor maximum botcsinálta politikusnak – hangzott el a belügyminisztertől azon a hangfelvételen, ami a Belügyminisztériumban készült azon a tárgyaláson, […]

Olvass tovább

Közzétették, hogyan rendezné a Belügyminisztérium a tanárok helyzetét

A kormány honlapjára töltötték fel a jogszabály-tervezetet, melyben részletezik a pedagógusok béremelésének terveit, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony bevezetését és más változtatásokat. Mindent lehet véleményezni, az észrevételeket március 10-ig, e-mailben várják. Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján. A […]

Olvass tovább

A DK szerint vállalhatatlan, hogy a kormány a sztrájkoló tanárok megbüntetésére készül

Politikailag, szakmailag és emberileg is vállalhatatlan, hogy a magyar kormány a sztrájkoló tanárok megbüntetésére készül – mondta keddi, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője.  Barkóczi Balázs úgy fogalmazott: pár napja derült ki, hogy Lopussny András, a brüsszeli állandó képviselet szakdiplomatája arról érdeklődött Magyarország európai szövetségeseinél, hogy hogyan lehet megbüntetni a sztrájkoló tanárokat, van-e erre […]

Olvass tovább

Szakszervezeti szövetség: vonják vissza a tanárok rendkívüli felmondásáról szóló rendelet!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, sürgősen vonja vissza a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló, „egyértelműen zsarolási és megfélemlítési céllal készült” új rendeletét – írta a szervezet vasárnapi közleményében.  Zlati Róbertet, a MASZSZ elnökét idézve azt írták: ágazattól függetlenül minden szakszervezetet megdöbbent és „végtelenül felháborít a kormányrendelet, amely megengedi, hogy a munkáltató hónapokig pallosként […]

Olvass tovább

DK: Béremelés helyett Orbán kirúgásokkal fenyegeti a tanárokat

Árnyékkormány: Félelem uralkodik az iskolákban, mert béremelés helyett Orbán újabb kirúgásokkal fenyegeti a tanárokat. Új szintre emelte a tanárok terrorizálását az Orbán-kormány: egy rendelet szerint egy éven belül bármikor kirúghatják azokat a pedagógusokat, akik a törvényes sztrájk ellehetetlenítése miatt polgári engedetlenség keretében szüntetik be a munkát. Vagyis akár egy éven keresztül, minden egyes nap félelemmel […]

Olvass tovább

Az LMP inflációkövető bérelellést adna a közszférában dolgozóknak

Az LMP inflációkövető béremelést adna minden közszolgálati dolgozónak – mondta az ellenzéki párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján. Kanász-Nagy Máté kifejtette: az infláció már meghaladja a 20 százalékot is, legjobban az élelmiszerárak szabadultak el. A leginkább azok helyzete romlik, akik bérből, fizetésből élnek, és akik nem tudnak másodállást, többletmunkát vállalni, ők jellemzően […]

Olvass tovább

Január 23-tól egyhetes tanársztrájk jön

A Tudásmenet után újabb sztrájkhéttel készül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), adta hírül közleményében a szakszervezet. Azt írták: „A 21-i központi középiskolai felvételifelvételi utáni hétfőtől,  január 23-tól hét napig tartó országos sztrájknapokat hirdetünk”. Hozzátették: tiszteletben tartják a szülők jogos elvárását, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt a felkészülésben. A sztrájkhoz minden intézmény, közösség saját megoldásokkal […]

Olvass tovább