Buszsofőrnek áll a PDSZ volt elnöke
Szeptember 29-ig kell nyilatkozniuk a pedagógusoknak, ha nem fogadják el a közalkalmazotti státuszt felváltó új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt. Ennek apropóján több korábbi pedagógus is elárulta, mihez kezdenek, miután otthagyták a tanári pályát – írja az Index.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi választmányi elnöke, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egykori tanára, a Szűcs Tamás októbertől buszsofőrként dolgozik majd.
„Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – árulta el a Népszavának.
Szűcs elmondása szerint egy ideje már gondolkodott a váltáson, azonban a végső lökést a státusztörvény adta meg számára: „Ha nincs ez a törvény, lehet, hogy nem billen át a dolog. Eddig sem volt rózsás a helyzet, ám most kifejezetten pocsék” – mondta.




