Bezárnak a Kormányhivatalok

Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – erre hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Azt írták, hogy december 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart. A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket […]

Olvass tovább

Déri Tibor: Levelet küldtem a Budapesti Kormányhivatal vezetőjének

Mint az közismert, az újranyitás során a kormányablakokban ismét sorszámot kell húzni és többen jelezték, hogy telefonon nem lehet elérni az intézményeket. Ezek a körülmények végeláthatatlan sorokat eredményeznek az épület előtt, ami természetesen Déri Tibornak is szemet szúrt. Kerületünk Polgármestere éppen ezért már hétfőn levélben kereste meg a Budapesti Kormányhivatal vezetőjét az elmúlt napokban kialakult […]

Olvass tovább

Ideje volt: A kormánynak is feltűnt a kormányhivatalok túlterheltsége

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban – közölte a Miniszterelnökség. A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok […]

Olvass tovább

Egyszerűsítenék a kormányhivatalok működését, de szűkítik a polgármesteri hivatalok jogkörét

Az egyszerűsítés érdekében összeállítottak és benyújtanak az Országgyűlésnek egy ezeroldalas jogszabálycsomagot, amely több mint 80 törvényt módosít – ezt Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára jelentette be. Ennek alapján: az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni, a jövőben csak egy alkalommal, a nyugdíjba vonulás előtt három évvel lesz adategyeztetés, tartósan beteg vagy fogyatékossággal […]

Olvass tovább

Rendesen szivatják a közszolgákat

A kormány augusztus közepén egy titkos határozattal sokaknak váratlan nyár végi gyomorgörcsöt okozott a közigazgatásban. A közigazgatási intézmények vezetőinek, valamint a minisztereknek kézbesített, augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő határozat értelmében augusztus 14-től, a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket, írta meg ma reggel az Index.  Az ügy előzménye, hogy a kormány tavaly nyáron létszámstopot hirdetett a […]

Olvass tovább

Már a Kormány is felismerte, baj van a kormányhivatalokban.

A hvg.hu úgy tudja, válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára a kormányablakoknál felmerült égető létszámhiány miatt. Az utóbbi hónapokban ingerült tömegek, lestrapált dolgozók, több órás várakozás jellemzik az ügyintézést, ha egyáltalán akad aznapra sorszám – írja a portál. A kormányhivatalok hivatalosan tagadják, hogy munkaerőhiány lenne a márciusi jogviszonyváltás után, amely a minisztériumok és […]

Olvass tovább

Kormányhivatalok: van, ahol már mindenki felmondott

Egész osztályok mondtak fel kormányhivatalokban március óta, közben további 2500 álláshely szűnt meg a közigazgatásban, hangott el az RTL Híradójában. Volt, ahol már válságértekezletet is tartottak, mert annyian mentek el, hogy leállt az ügyintézés. Van olyan kormányhivatal is, ahol mindenki felmondott. Csak a fővárosi kormányhivatalból 623 fő távozott. A kormány azt közölte, a cél, hogy mintegy 2470-nel kevesebb […]

Olvass tovább

Mától 9 órás egy munkanap a központi hivatalokban

Életbe lépett a központi hivatalok tisztviselőinek munkakörülményeit rendező törvény – írta a Népszava. A törvény szerint a hivatalokban a dolgozóknak mostantól 8 helyett 9 órát kell bent lenni a munkahelyükön, a munkaidőbe pedig nem számít bele a félórás ebédszünet. A napi munkaidőt ráadásul ellentételezés nélkül kiterjeszthetik 12 órára. Ezen kívül az alapszabadság lecsökken 25-ről 20 […]

Olvass tovább