Már a Kormány is felismerte, baj van a kormányhivatalokban.

gazdaság politika

A hvg.hu úgy tudja, válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára a kormányablakoknál felmerült égető létszámhiány miatt. Az utóbbi hónapokban ingerült tömegek, lestrapált dolgozók, több órás várakozás jellemzik az ügyintézést, ha egyáltalán akad aznapra sorszám – írja a portál.

A kormányhivatalok hivatalosan tagadják, hogy munkaerőhiány lenne a márciusi jogviszonyváltás után, amely a minisztériumok és háttérintézményeik dolgozói után a kormányhivatalok köztisztviselőit is a megemelt munkaidővel és munkaterhekkel, valamint az alapszabadságok csökkenésével járó kormányzati szolgálati jogviszonyba sorolta át.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke viszont úgy saccolt, hogy csak a fővárosban 615, országosan pedig több mint négyezer dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból. Már a 2018 nyarán elrendelt létszámstop miatt több mint 10 százalékos létszámhiány alakult ki, ezt tetézte az a 2500 távozó, aki nem vállalta az új törvénnyel járó feltételeket, és további több száz, aki azóta a leterheltség miatt mondott fel.

A hvg.hu szerint a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkársága több fővárosi kormányablaknál is „tesztelte” a rendszert, a tapasztaltak nyomán pedig Tuzson Bence államtitkár összehívta keddre a kormányhivatalokat vezető húsz kormánymegbízottat, valamint a fővárosi kerületi kormányhivatalok vezetőit, hogy megtárgyalják, hogyan lehetne enyhíteni a drámai mértékű munkaerőhiányon.

Gyors megoldásként az átcsoportosítás merült fel: a hivatalvezetőknek össze kellene írniuk, hol vannak nélkülözhető emberek. Ám nemcsak a kormányablakoknál, hanem más osztályokon is óriási az emberhiány.

A dolgozók munkaterhein az eljárások egyszerűsítésével enyhítene a kormány, hosszabb távon pedig az online kormányablak bevezetése is szóba került, amelynek segítségével akár egy igazolványkészítéshez sem kellene személyesen megjelenni.

Forrás: 24.hu; kép: pecsma

Címke:

2 thoughts on “Már a Kormány is felismerte, baj van a kormányhivatalokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük