16 éves fiú késelt meg két másikat az Árpád hídnál, amikor kábítószert adott volna el nekik

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 16 éves fiút, aki egy verekedésbe torkolló kábítószer-eladás során megkéselt két másik fiatalt Budapesten, az Árpád hídnál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján. A közlemény szerint 2025. március 22-én késő délután az Árpád hídnál, a pesti oldalon egy 16-20 éves fiatalokból álló, ötfős társaság találkozott három […]

Olvass tovább

Kihúzta sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét egy nő Újpesten

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 28 éves nő ellen, aki egy bicskával nyakon szúrta ismerősét.  A vádirat szerint a nő a IV. kerületben, a Megyeri út és a Külső Szilágyi út közötti erdős területen egy sátorban lakott. A 2024. április 6-áról 7-ére virradó éjjel felkereste őt sátrában – az ugyancsak hajléktalan […]

Olvass tovább

Késelés volt Budapesten

Megkéseltek vasárnap délután egy férfit egy XI. kerületi lakásban, erősítette meg a Népszavának a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az áldozatot kórházba szállították. A feltételezett elkövető, egy 41 éves férfi ellen a BRFK elfogatóparancsot adott ki, a rendőrök jelenleg is keresik. ​Az életvédelmi osztály emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Olvass tovább

Megkéseltek egy férfit Budapesten szombat éjjel

A sértettet életveszélyesen szállították kózházba.  Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit Budapesten sebesítettek meg vasárnap hajnalban. Az elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök – közölte a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya ismeretlen tettes ellen indított eljárást emberölés bűntett kísérlet miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. február 19-én 2 óra 10 perc körül […]

Olvass tovább

„Ömlik belőlem a vér, én ezt nem fogom túlélni” – így kért segítséget rádión a megkéselt újpesti rendőr

Azonnal küldjetek mentőt Kassai 19! Szúrt sérülés. Több helyen megszúrtak. Ömlik belőlem a vér, én ezt nem fogom túlélni – így kért segítséget a társaitól rádión az a fiatal újpesti rendőr, akit 2020 december 24-én, szenteste napján késeltek meg Budapesten, a Kassai utcában. Lingvai Pétert életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, miután egy férfi minden előzmény nélkül […]

Olvass tovább

Pofátlanság: sérelemdíjat kér az újpesti késelőtől megmentett család a rendőrségtől

Elképesztő magyarázattal állt elő az ügyvéd. Szerinte a rendőrségnek azért kell fizetnie, mert a társa életét megmentő rendőrnő hibázott: úgy kellett volna tüzelnie, hogy senki nincs a lővonalban. „A férjem már vette a cipőjét, hogy kimegy körbenézni, akkor üzent a szomszéd, hogy ki ne menjünk, mert egy pasas négykézlábra ereszkedve őrjöng a lépcsőházban és kés […]

Olvass tovább

Újpest és Délegyháza is köszönetét fejezi ki a hős rendőröknek

December 24-én reggel mi is beszámoltunk, hogy egy társasház lépcsőházában hangoskodó férfiről tettek bejelentést 2020. december 24-én 6 óra 37 perckor Budapest IV. kerületéből, a Kassai utcából. A bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi egy késsel többször megszúrta, ezért társa életének védelmében a másik rendőr lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette. […]

Olvass tovább

Elfogták a Deák téri kettős gyilkosság gyanúsítottját

Két, 90 százalékban kábítószerrel visszaélés vagy garázdaság miatt már rendőrségi múlttal rendelkező társaság csapott össze péntek hajnalban a Deák téren. A résztvevők egyike kést rántott, és több késszúrással halálra szúrt a rivális csoportból két embert – közölte a rendőrség. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az emberöléssel gyanúsított férfi a késelést követően elfutott. A kést eldobta, a […]

Olvass tovább

Egy nyári késeléses ügy végére tettek pontot a rendőrök

A rendőrségre 2018. augusztus 8-án 17 óra körül érkezett bejelentés, hogy az újpesti metróállomáson egy férfi megszúrta egyik munkatársát – írja a police.hu. A járőrök a bejelentést követően perceken belül a helyszínre érkezetek, ahol a feltételezett elkövetőt elfogták. Az adatgyűjtés során a rendőrök kiderítették, hogy a két férfi nem vitatkozott egymással, az egyik csak a […]

Olvass tovább