A Nemzetközi Olimpia Bizottság négy héten belül dönt a tokiói olimpiáról

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) négy héten belül döntést hoz a tokiói játékok sorsáról. A NOB vasárnap közölte, hogy ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is. Thomas Bach elnök bejelentette, hogy az érintettek egészségének védelme mindenek fölött áll. “A NOB a Tokió 2020 szervezőbizottsággal és a japán hatóságokkal együttműködve […]

Olvass tovább

Hiába tiltakoztak, nem lesz állami támogatás a lakás-takarékpénztárak után

A képviselők először is azt kifogásolták, hogy a parlamenti többség visszaélt a kivételes eljárás lehetőségével, egyetlen nap alatt átnyomta a váratlanul beadott törvényjavaslatot. Ráadásul azt a köztársasági elnök még aznap aláírta és kihirdette, tehát felkészülésre sem adtak időt. Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke pedig azért egyéni képviselői indítványként nyújtotta be ezt a fontos tervezetet, […]

Olvass tovább

Megint elmarasztalták a fideszes aláírásgyűjtést

A Fidesz aktivistái talán el se indultak volna otthonról azon az április napon, ha tudják, hogy ekkora bonyodalmat okoznak majd, de nem láthatták előre, mit hoz a jövő, így felkerekedtek, és április 8-án is aláírásokat gyűjtöttek a párt EP-indulásához, illetve Orbán Viktor miniszterelnök bevándorlásellenes programjának megtámogatásához – írja az Index. Ezt az aláírásgyűjtést vette videóra egy momentumos […]

Olvass tovább

Már a kormány asztalán van az M3-as metró kivitelezési tervei

A kormányülésen megjelölték azokat a kérdéseket is, amelyekről hamarosan határozni kell, így például a 3-as metró továbbépítéséről – mondta el a múlt heti Kormányinfón a Magyar Idők kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: az ülésen jelen volt a főpolgármester is – számolt be a kormányközeli napilap. A Tarlós István főpolgármester vezette főváros előre dolgozik, […]

Olvass tovább

A cafeteria elvétele a munkavállalók megalázása

Az Orbán-kormány miatt 2019-ben elköszönhetünk a cafeteriától is. Az Országgyűlés elfogadta a 2019-re vonatkozó adótörvény csomagot. A kormány megszorítása miatt a családok átlagosan havi 60 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza januártól. Egy felmérés szerint tízből kilenc dolgozó járhat jövőre rosszabbul a béren kívüli juttatások megrostálása miatt. A felmérésből az is kiderül, hogy vállalkozások több mint […]

Olvass tovább