Elkezdi a McDonald’s Magyarországon a házhoz szállítást

színes

Már áprilisban elindulhat idehaza a McDonald’s házhozszállítási programja, a sok országban már létező McDelivery, így rendelhetők lesznek a gyorsétteremlánc termékei – adta hírül az Index.

A lap úgy tudja, a szolgáltatásban a Netpincér lesz a hazai partnere a cégnek. Azt írják, az európai piacokon csak kiemelt nagyvárosokban érhető el a program, az étteremlánc pedig nem egyedül szervezi meg a rendszert, hanem szerződéses kapcsolatba lép egy online ételrendelőcéggel, de van, ahol az Uberrel.

A szolgáltatás árazását még nem tudják, a példák szerint 300 és 700 forint között lehet a kiszállítás ára, de van, ahol ennél kevesebbet számolnak fel. A szomszédos országok közül Románia és Ausztria néhány városában működik McDelivery. És hamarosan Magyarországon is, azaz pár héten belül házhoz megy a Big Mac.

A 24.hu cikkének megjelenése után reagált a McDonald’s a hírre: „A házhozszállítás a McDonald’s globális stratégiája, az erre vonatkozó lehetőségeket minden piacon megvizsgálja a vállalat. Magyarországon is elindult egy ilyen folyamat, amelynek jelenlegi kezdeti szakaszában a részletekről, így az időzítésről és a szolgáltatást végző partnerről sem még született döntés. Amint a szolgáltatásról megosztható információ áll rendelkezésre, a szokásos fórumokon tájékoztatjuk vendégeinket.”

Forrás és kép: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük