
Újpesti szurkolók is érintettek az MLSZ 90 milliós büntetésében
A Viola Fidelity 2002 közösségi oldalukon közzétett nyilatkozatában élesen bírálta a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) egy, a szurkolókkal szembeni fellépése miatt. A helyzet alapját egy több mint három évvel ezelőtt, 2021. szeptember 2-án rendezett Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája mérkőzés adja, amely során az MLSZ közel 90 millió forintos FIFA-büntetést kapott rasszista megnyilvánulások és rendezési hiányosságok miatt.
A szurkolói csoport szerint az MLSZ most ezt az összeget a drukkereken kívánja behajtani, köztük olyanokon, akiket szerintük jelentéktelen cselekmények – például pohár eldobás – miatt azonosítottak. A Viola Fidelity kifogásolja, hogy az érintettek közül mindössze 28 embert sikerült beazonosítani a több tízezres nézőtérből, mégis ők azok, akikre most a teljes összeg behajtását célozza a szövetség.
A nyilatkozat külön kiemeli, hogy az MLSZ bírósági meghagyást kért, amely szerint, ha bármelyik alperes nem tud fizetni, a fennmaradó részt a többi érintetten hajtják be. Ez a gyakorlat, véleményük szerint, kiszolgáltatott helyzetbe sodorhat családokat, akiknek akár otthonukat, autójukat, vagy egyéb értékeiket is veszély fenyegetheti.
A Viola Fidelity nyilatkozata szerint az MLSZ-nek meg kellene találnia a békés megoldást, hiszen a konfrontáció nem szolgálja a nemzeti válogatott érdekeit, különösen egy fontos rájátszás időszakában. A szurkolói csoport hangsúlyozta: megdöbbentő, hogy egy több milliárdos költségvetéssel rendelkező szervezet egy ilyen peres eljárást indított el, miközben szerintük az ügy békés úton is rendezhető lenne.
A közleményben a Viola Fidelity felszólította a szurkolói közösséget, hogy támogassák a perben érintett társaikat anyagilag, akiknek jogi képviseletük biztosítására jelentős összegre lesz szükségük. A segítségnyújtáshoz egy bankszámlaszámot is közzétettek, kiemelve, hogy a szurkolói összefogás erejével lehet leginkább segíteni az érintetteken.