Flashmobokkal hívták fel a figyelmet a közelgő rendőr- és tűzoltónapra Budapesten

rendőrség tűzoltóság

Három év kihagyás után újra megrendezik az országos rendőr- és tűzoltónapot a Városligetben, április 22-én – közölték a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szabó Bettina rendőr főhadnagy, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy idén a tizedik, jubileumi évfordulót ünneplik, így sokszínű és változatos programokkal várják az érdeklődőket. „A cél az, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk ehhez a szakmához”- fűzte hozzá, jelezve, a rendezvényen nemcsak a rendőrség, hanem az összes társszervezet képviselteti magát.

Beszámolt arról, hogy az eseménysorozat programjai között lesz kutyás és lovas bemutató, valamint motoros felvonulás a Hősök terén. Emellett nyereményjátékok is várják a résztvevőket, a közlekedés és a bűnmegelőzés témakörében. A nyertesek között kerékpárt, fejhallgatót, hangszórókat sorsolnak ki, a fődíj egy értékes játékkonzol lesz – ismertette. 

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az esemény a tűzoltók felvonulásával kezdődik reggel 9 órakor. A konvoj a Flórián térről indul, a Hősök terén csatlakozik hozzájuk a katasztrófavédelem központi zenekara. 

A szóvivő kiemelte a programok közül a Hunor hivatásos mentőszervezet technikai bemutatóját, valamint azt, hogy a legkisebbek tüzet olthatnak majd és lesz balesetszimuláció is.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük