Csütörtöki bombafenyegetés: egy 15 éves gyereket gyanúsítanak

rendőrség

Újra bombafenyegetést kapott levélben több iskola csütörtök este.

Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken, írta a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet csütörtökön.

A szakértők azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kis településen él. Az NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci egysége közösen, január 31-én fogta el az elkövetőt.

A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból.

Azt is elmondta, hogy a fiú az oktatási intézményeket találomra választotta ki, bár ezek között szerepelt az a szakképző iskola is, ahová járt. Azt már két hónapja nem látogatja, elmondása szerint már elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni.

Az általa elküldött e-mail teljesen megegyezett a január 23-án közel háromszáz oktatási intézménybe érkezett levél tartalmával, tehát kimásolta és úgy küldte el a levél szövegét a gyanúsított.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük