
Összebalhéztak a szécsényi KDNP-sek
Életjeleket ad magáról a szellempártnak tartott KDNP, de amikor épp nem az elnökük svédországi rénszarvasvadászatáról van szó, akkor a belharcaikról. Most Szécsényben áll bál, meg is szűnt a helyi szervezet.
Tisztelettel tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy 30 év sikeres működést követően megszűnik a KDNP szécsényi szervezete, miután az Országos Elnökség feloszlatta. A döntésről egy rövid levélben tájékoztattak minket. Az eljárás során egyszer sem kérdeztek meg minket, a koholt vádakkal szemben nem védekezhettünk
– kezdik közleményüket a szécsényi KDNP-sek, a közlemény aláírója pedig az – immár csak volt – helyi KDNP-elnök Juhász Miklós. Majd hozzáteszik: „E koncepciós eljárás azért is elfogadhatatlan, mert a szécsényi szervezet támogatásával többek között olyan országosan is ismert személyek kerülhettek be a parlamentbe, mint Surján László, vagy Nagy Andor. A választások eredményeit tekintve mindezidáig Magyarország egyik legsikeresebb KDNP szervezete a szécsényi volt.”
De hogyan jutottunk idáig?
Szécsényben komoly fideszes belharcok folytak idén: augusztusban írtuk meg, hogy a helyi Fidesz nem a várost kilenc éve vezető Stayer Lászlót, hanem a helyi Fidesz elnökét, Varga Bélát szavazta meg a település polgármesterjelöltjének. Stayert eközben a helyi KDNP teljes mellszélességgel támogatta. A KDNP megyei elnöke azonban megegyezett a Fidesszel, hogy ők is aláírják, hogy a Fidesz jelöltje legyen a település polgármesterjelöltje. A helyi KDNP-sek próbáltak hangot adni egyet nem értésüknek, ám a válasz az volt, hogy a megyei KDNP-elnökség kezdeményezte a helyi szervezet feloszlatását.
Forrás: Index
A fotón Stayer László (MTI)