
Kiderült, mennyi nyugdíjprémiumot fizet ki az állam
Hetek óta szajkózták különböző kormánytagok, hogy idén is fizetnek nyugdíjprémiumot, Novák Katalin végre ma bemondta a nyerőszámokat az állami rádióban. Eszerint a tavalyi 12 ezer forint egyszeri novemberi juttatás idén 18 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok – ami havi 1500 forint nyugdíj-kiegészítsnek felel meg.
A nyugdíjprémium alapelve, hogy a gazdasági növekedésből mindenki részesüljön, az idősek is. Kiszámításának módja, hogy ha az éves gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a növekménnyel megszorozzák az egyheti nyugdíjat és így megkapják a nyugdíjprémium összegét – magyarázta az államtitkár.
Tartósan jó pályára állt a gazdaság, így tavaly már fizetett nyugdíjprémiumot a kormány, 12 ezer forintot. Idén a 4,4 százalékos gazdasági növekedésnek köszönhetően ez az összeg várhatóan mintegy 18 ezer forint lesz. Még az év vége előtt megkapják az érintettek, hozzávetőleg 2,6 millió, nyugdíjban illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember – ismertette az M1 aktuális csatornán. (MTI)
Forrás: zoom.hu
Kép: pestisracok.hu