Dideregnek a diákok az iskolákban

közélet oktatás

Lezárták a radiátorokat és mindössze 16 fok van egy kőbányai általános iskola folyosóin – erről beszélt Híradónknak az intézmény könyvtárosa. Állítása szerint hétfő reggel a könyvtárban is csak 17 fokot mért, pedig az állami előírás alapján legalább 20 fokra kell felfűteni az általános iskolákat. A PDSZ olyan intézményről is tud, ahol a hőmérőket is leszerelték azért, hogy a tanárok ne mérhessék a hőmérsékletet.

„A sztrájk alapjog” – a tanártüntetések kiemelt követelése feszül a Széchenyi István magyar-német kéttanítási nyelvű általános iskola kerítésén. De az intézményben a sztrájkjog hiányán kívül a hideg is komoly problémát jelent.

17 fokot mért a kőbányai iskolában könyvtárosként dolgozó Simon Edit a hét elején. A hőmérséklet a könyvtárban aznap délutánra ugyan 18-19 fokra emelkedett, de ahogy elmondta, a folyosón ennél hidegebb van.

„A folyosón ma konkrétan 16 fokot mértem. Ott a radiátorok le vannak zárva, nem szabad bekapcsolni, ezért a folyosókon mindenhol hideg van.”

A kormány által szeptemberben kihirdetett energia-veszélyhelyzet alapján az általános iskolákat legalább 20 fokra kell felfűteni. A könyvtáros állítása szerint ez az első és a második emelet termekben teljesül is. A földszinten viszont nem, ráadásul a tanítás után letekerik a fűtést az egész intézményben.

Címke:

1 thoughts on “Dideregnek a diákok az iskolákban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük