Több száz elhagyott csecsemő van magyar kórházakban

közösség

Országosan 280-300 újszülött kisbabát hagytak magukra a szüleik a kórházakban – írja a Népszava. Csak az egri kórházban 12 magára hagyott csecsemő van jelenleg, ezt a Belügyminisztérium is megerősítette a lapnak. A kórházi dolgozók adományokat kérnek, hogy tudják mibe öltöztetni a babákat, de más osztályokról is mennek át kollégák, hogy foglalkozzanak a kisbabákkal.

A minisztérium azt is közölte, hogy  az egri kórházban két éve tapasztalható, hogy többen mondanak le babájukról, és a gyerekek általában „három hét és tizenkét hónap” közötti időt töltenek az egészségügyi intézményben.

Az  utóbbi három hónap adatait figyelembe véve 280 és 300 közé tehető azoknak az elhagyott csecsemőknek a száma, akik kórházban vannak. Ez drámai emelkedést jelent, hiszen a Gyermekjogi Civil Koalíció 2023-ban még arról írt, 50-100 csecsemő várakozik több hónapig kórházi körülmények között.

Rendkívül súlyos gyermekjogi vétek, hogy csak azért hagynak kórházakban elhagyott babákat, mert nem tudnak másutt gondoskodni róluk – mondta a lap érdeklődésére az egri babák esetéről Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. “Az érzelmi, értelmi fejlődésükre hatással lesz az érintés, ölelés hiánya, az újszülötteknek ezekre szükségük van az idegrendszeri érési folyamatok egészséges fejlődése miatt. Még 24 óra is számít a neuronok, idegpályák épülésében. Ami ezekkel a kisbabákkal történik, nagyon fájdalmas, és egyáltalán nem európai megoldás” – fogalmazott a szakember.

“A kormány megalkotta azt a jogszabályt, amely szerint a 12 év alatti, állami gondoskodásban élő gyerekeknek nevelőszülőknél kell lakniuk. Csakhogy a törvény betarthatatlan, olyan hatalmas a kapacitáshiány, és annyira kevés a nevelőszülő” – árulta el Szilvási Léna.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük