
Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban
Az autószerelők műhelyeiben szinte sosincs leállás. Időpontot azonban egyre nehezebb találni, hiszen egyre kevesebb az igazi szakember, az árak pedig jelentősen emelkedtek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai azonban csak pár éve kezdtek el alkalmazkodni a piaci körülményekhez. A legtöbb autósnak idén az infláció feletti drágulással kel számolnia. A CLB számításai szerint a 2016-ban kalkulált 37 ezer forintról idén átlagosan 42-45 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás átlagos éves díja. Ez 3 év alatt átlagosan 13-21 százalék közötti drágulást jelent.
Németh Péter, CLB független biztosítási alkusz azt mondta: „Alig 15 százalékára van casco a magyarországi autóknak, ami egy bődületesen alacsony szám, és ez azért is van, mert az emberek még mindig nem gondolkodnak a casco biztosításban. Nyilván 10-11 éves korú, vagy afölötti autóra már nem is nagyon éri meg casco biztosítást kötni, mert már olyan drága ez, de azért a fiatalabb autók esetében simán lehetne ez a szám 40-50 százalék, akiknek még megérné.”
Németh Péter szerint az autólopások számának drasztikus csökkenése ellenére főként a töréskárok miatt érné meg ezt a biztosítást választani. Ez utóbbi kárrendezését könnyítheti meg az új e-kárrendezési alkalmazás hét eleji bevezetése is.
Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője azt mondta: „Kevesebb, mint 48 óra alatt 44 ezren töltötték le az alkalmazást, és érkeztek már bejelentések is e-kárbejelentő révén a biztosítókhoz és az egyik biztosító ki is adott egy közleményt, hogy 24 óra alatt már az ügyfél számláján volt a pénz a bejelentést követően, egy kisebb, egyszerűbb koccanást követően.”
Forrás: atv.hu, kép: faktor.hu