
Három parkoló autót is összetört egy sofőr Újpesten
Még tavaly december 17-én hajnalban történt, hogy Újpesten, a Lebstück Mária utca 65. szám alatti társasház előtt egy autós összetört 3 autót. Belehajtott ugyanis egy Opelbe, melyet az ütközés ereje nekilökött a jobb oldalán parkoló Volkswagennek, azt pedig az autó jobb oldalán álló autónak.
Az ütközés erejétől az autók 45 fokkal mozdultak el a parkolási helyzetükhöz képest. 2 autó esetében többmilliós kárról beszélünk – írta a Budapesti autósok közösségének olvasója a történtekről.
Az elkövető továbbhajtott, a portál viszont közzétette az esetet. A cikk közzététele után többen is jelezték, hogy láttak egy Budapest utcáin közlekedő összetört fekete Toyota Priust, és voltak olyan figyelmesek, hogy emlékezve a posztra felírták a rendszámát is. A portál lekérdezte a rendszámot, az pedig azt mutatta, hogy az autóval az utóbbi 2 évben már 2 balesetet okoztak.
A posztok és az észlelések híre terjedt, így eljutott az érintett autó tulajdonosához is, akinek a közbenjárásával eljutottak ahhoz, aki az autót lizingelte (és vezette). Felvették vele a kapcsolatot, aki végül bocsánatot kért és elintézték a papírmunkát.