A kormány 4-5 éven belül a főváros összes földútját leaszfaltozná

Közlekedés közösség

Még nagyjából 250 kilométer útszakaszt kell leaszfaltozni a fővárosban – mondta el az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Szatmáry Kristóf. A miniszteri biztos szerint a fővárosi kerületi önkormányzatok – részben a kormány támogatásával – korábban is komoly erőfeszítéseket tettek a földutak fölszámolására, de ezek eseti jelleggel történtek, nem programszerűen.

Szatmáry Kristóf elmondta: egy százmilliárdos problémáról beszélünk, hiszen sok út esetében még a közművesítések sem történtek meg. Kiemelte: a kormány a 2019-es költségvetésben 10 milliárd forintot biztosít arra, hogy elinduljon az a program, aminek köszönhetőn 3-5 éves távlatban fölszámolásra kerülhetnek ezek a földutak.

A miniszteri biztos elmondta: főleg kisebb útszakaszokat kell leaszfaltozni. Hozzátette: a belvárosi kerületeket kevésbé érinti a probléma, ezzel szemben például a XVII. kerületben 30 kilométeres szakaszon van szükség útburkolatra. Szerinte a 10 milliárd forintos támogatás több száz utca problémáját oldaná meg.

Szatmáry Kristóf szerint 2019 nyár végére jó eséllyel megépülhet a megpályázott utak nagy része.

 

 

Forrás: pestisracok.hu

Kép: papa-ma

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük