
752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését adja át a MÁV
Németh Réka, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója és Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója aláírta a soproni székhelyű társasághoz átkerülő nyugat-magyarországi vasútvonalakról szóló üzemeltetési és együttműködési megállapodást. 2025. július 1-jétől a GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól – olvasható a MÁV-csoport honlapján közzétett közleményben.
A közleményben azt írták, hogy a két vasúttársaság közötti munkamegosztás változása az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel, ugyanazokkal a járatokkal számolhatnak, mint korábban. Hozzátették, a vasútvonalak üzemeltetése egyelőre nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átkerülését, a GYSEV a Zalaegerszeg és Celldömölk közötti vonatok esetében veszi át mától a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat. A többi érintett szakasz esetében a rendelkezésre álló járművek függvényében kerül át a személyszállítás a soproni székhelyű társasághoz.
A döntéssel a közlemény szerint hosszú évek után megoldódott az úgynevezett tarifatörés problémája, így a mai napot követően nem kerül majd többe a GYSEV-es járatok igénybevétele esetén az utazás, mintha ugyanazt a távolságot kizárólag a MÁV-csoport által üzemeltetett járatokkal tennék meg az utasok. Ennek megfelelően például a Sopron és Budapest közötti vonatozás egy minimális mértékben olcsóbb lesz.
A mostantól a GYSEV-hez tartozó vonalak a következők:
- a 10-es vonal Győrszabadhegy–Celldömölk szakasza,
- a 11-es vonal Győrszabadhegy–Veszprém szakasza,
- a 13-as vonal Veszprémvarsány–Franciavágás szakasza, (a vonalon nincs személyszállítás),
- a 14-es vonal Pápa–Csorna szakasza,
- a 17-es vonal Zalaszentiván–Nagykanizsa szakasza,
- a 20-as vonal Porpác–Székesfehérvár szakasza (Székesfehérvár állomás már nem),
- a 23-as vonal Zalaegerszeg–Rédics szakasza,
- a 24-es vonal Zalabér-Batyk–Zalaszentgrót szakasza, (a vonalon nincs személyszállítás),
- a 25-ös vonal Boba–Őriszentpéter–országhatár szakasza,
- a 26-os vonal Ukk–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
- a 27-es vonal Hajmáskér–Csajág szakasza (Csajág állomás már nem, a vonalon nincs személyszállítás),
- a 30-as vonal Murakeresztúr országhatár–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
- a 41-es vonal Murakeresztúr–Gyékényes–országhatár szakasza
A közlemény felidézi, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter 10 pontos vállalásról szóló januári bejelentése óta a MÁV-csoport és a GYSEV szakemberei között munkacsoportokban folyt az egyeztetés. A mai naptól a meglévő 443 kilométer mellett további 752 kilométernyi magyarországi vasúti pálya üzemeltetéssel, működtetéssel és pályavasúti szolgáltatások nyújtásával összefüggő valamennyi jog és kötelezettség került a GYSEV Zrt.-hez.