Visszavonulása után először adott interjút Gyurcsány Ferenc

közélet

„Politikáról nem fogok beszélni sem most, sem a belátható jövőben” – kezdte visszavonulása utáni első interjúját Gyurcsány Ferenc. A DK volt elnöke az Ötnek beszélt arról, hogy ő lemondása óta „csak magánember”, baráti társaságban sem beszél már politikáról. Azt érzi, ha nyilvánosan megszólalna politikáról, az nem segítené a DK-t, ezért nem is teszi. Hasonló megfontolásból nem válaszolt a Direkt36 cikkére sem, amely feltárta Gyurcsány lemondásának történetét.

Az interjú jelentős részében Gyurcsány új könyvéről beszéltek, a lemondásról annyit mondott el a volt elnök, hogy csak az előtte lévő hetekben dőlt el, hogy visszavonul, illetve bejelentették azt is, hogy Dobrev Klárával elválnak. „Nagyon megviselt, hogy életem két legfontosabb tartóeleme, ami az elmúlt évtizedekben valójában meghatározott engem, megszűnt” – mondta. Hozzátetette, korábban is fontolta, hogy 2026-ban visszavonul, de végül így alakult.

Május 8-án Dobrev Klára jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc lemond elnöki posztjáról és minden további posztjáról, emellett a közélettől is visszavonul. Dobrev ekkor azt írta, hogy a döntés azért született meg, mert Gyurcsány „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól”.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük