
Varju László: Dolgozunk az ország megmentésén
Túl vagyunk az Új Köztársaságért Alapítvány-Gazdaságpolitikai, költségvetési műhelycsoportjában a félév utolsó értekezletén. – írja Facebook oldalán Varju László.
Műhelycsoportunk aktívan hozzájárult az Árnyékkormány által tárgyalt határozatok előkészítéséhez, továbbá több kiemelkedő gazdaság- és költségvetési szakpolitikai anyagot is készítettünk, amelyeket vezető politikusaink megnyilvánulásaik során egytől-egyig használtak. Összesen két nagy, gazdasággal foglalkozó szakmai konferenciát tartottunk sok-sok érdeklődő részvételével. Emellett minden hónapban legalább egy Műhelycsoport értekezletet tartottunk, ahol a legégetőbb gazdasági témákat dolgoztuk fel, olykor-olykor reflektálva a helyi problémákra is. – ismerteti az országgyűlési képviselő.
Miért fontos ez? Mert láttuk, mit tett az országgal az az orbáni politika, amely soha senkit nem hallgat meg, amely rendeletekkel kormányoz. Ezért mi arra készülünk, hogy amikor leváltjuk ezt a kormányt, egy olyan kész tervvel vezessük ki az országot a válságból, amely minden érintett bevonásával készült. – zárja sorait Varju.