Magyar Péter üzent Hadházy Ákosnak: el kell dönteni, hogy kormányváltást akar, vagy sem
Hadházy Ákos keményen kritizálta Magyar Pétert, hogy a Tisza Párt hétvégi kongresszusán színpadra lépett Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök. Többek között erre is reagált a Tisza elnöke az ATV Start című műsorában hétfőn reggel, aki úgy fogalmazott:
„Egyeseknek el kellene dönteni, hogy ők kormányváltást szeretnének, vagy nem”.
Hozzátette: méltatlannak érzi a dolgot, és véleménye szerint Ruszin-Szendi Romulusz is reagálni fog majd Hadházy Ákos kritikáira.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy azok a szakértők, akik a kongresszuson nyíltan is beálltak a Tisza mögé ezentúl a párt álláspontját fogják-e tükrözni a megszólalásaikban, Magyar azt mondta: nem 100 százalékban, ugyanakkor „mostantól, mivel úgy fogják őket tekinteni, mint a Tisza arcai, vagy szakértői, egy szigorúbb nyilatkozati rend lesz”.
Arra a felvetésre, hogy Ruszin-Szendi Romulusz az Orbán-kormány helyettes államtitkára volt korábban, Magyar azt mondta: helyettes államtitkárként is katona volt. „A Honvédelmi Minisztérium nem olyan, mint a Miniszterelnökség vagy a Rogán-féle kabinetiroda. Nem olyan régen még minden helyettes államtitkár szakértőnek számított. Ő katona volt, Benkő tábornok úr hívta oda, egy évig volt ott. Egész életében katona volt, 2014-ben az amerikai hadsereg szárazföldi akadémiáján végzett és mesterdiplomát szerzett, járt Irakban, szolgálta a hazáját Afganisztánban, és egyébként végigjárta az ukrán frontot” – sorolta.
Elmondta, hogy a nagy visszhangot kiváltó „Út a börtönbe” program azt jelenti, hogy ha kormányra kerülnek, független lesz az igazságszolgáltatás. Azzal kapcsolatban, hogy a szombati beszédében konkrétan megnevezett kormányközeli vállalkozókat, azt mondta: nem csupán a miniszterelnök, hanem az a körülbelül háromezer oligarcha, stróman és politikus is felelős az ország jelenlegi helyzetéért, akik szerinte túszul ejtették Magyarországot. Kiemelte, hogy pontosan tudják, kik ezek az emberek, ahogyan azt is, hogy mit tettek, és ezzel egyértelmű üzenetet küldött a hatalmon lévő elit felé.
A kongresszust követően Menczer Tamás egyébként úgy fogalmazott: „Peti, az megvan, hogy te mész elől (a börtönbe – a szerk.), bennfentes kereskedés miatt, telefonlopás miatt és a diákhitelnél történt pénzügyi visszaélések miatt?” Ezzel kapcsolatban Magyar az ATV műsorában elmondta, hogy nem látta a posztot, mert le van tiltva Fidesz kommunikációs igazgatójójának Facebook-oldaláról, és nem is gondolja, hogy ezzel foglalkoznia kellene.
„Én soha nem követtem el bennfentes kereskedést, soha nem követtem el ezeket a bűncselekményeket” – szögezte le. Hangsúlyozta: a sajtóban megjelent hírekkel szemben semmilyen hatósági megkeresést nem kapott ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.
Évértékelő beszédében Magyar Péter ígértet tett, hogy a Tisza Párt soha nem látott politikai akcióra készül tavasszal. A műsorban nem árulta el, hogy pontosan mire, de annyit elmondott, hogy nem demonstráció lesz.




