Magyar Péter: A Fideszben kitört a belháború, a tiszások több mint fele már szavazott
Magyar Péter közölte, hogy a Tisza-párt jelöltállításának első fordulójában a Tisza Szigetek tagjainak és a párt önkénteseinek több mint 50 százaléka szavazott hétfő reggelig, de van olyan választókörzet, ahol a részvétel a 70 százalékot is meghaladta. A tiszások az első fordulóban este hét óráig szavazhatnak a 106 OEVK-ban induló 3-3 jelölt-jelöltjükre. – írja a 24.hu.
A pártelnök ígérete szerint kedd reggel nyilvánosságra hozzák a továbbjutó 2 induló nevét, délben pedig megkezdődik az előválasztás második fordulója, amelyben már az adott választókerületben élő választópolgárok szavazhatnak a tiszás jelölt-jelöltekről. Mint írja, a hét végére meglesznek a Tisza párt végleges parlamenti képviselőjelöltjei, akik „nem zárt, szivarfüstös szobában kiválasztott haverok és bűntársak, mint a Fideszben”.
Magyar Péter szerint „a Karmelitában áll a bál”, beindult a marakodás a koncokon és kitört a belháború a kormánypártban, Orbánék teljesen lefagytak a Tisza jelöltjeinek bemutatása óta, és „nem véletlen, hogy a Fidesz több hónappal elhalasztotta a jelöltjei bejelentését”.




