Közpénzből osztott szavazatok? Tízmilliók és Penny-kártyák Kerepesen

közélet

Hetekkel az országgyűlési választás előtt jelentős állami támogatásokhoz jutott az az egyesület, amelynek vezetője nyíltan beszélt arról: ajándékkártyákat osztottak azoknak, akik a Fideszt támogatják. A 444 beszámolója szerint a történet középpontjában a Roma Inkubátor Kulturális Művészeti és Hit Egyesület (RÍM Egyesület) és annak vezetője, Jakab István áll.

A lap birtokába került hangfelvételen Jakab – aki egyben a ceglédi roma önkormányzat elnöke és a Hit Gyülekezete prédikátora – arról beszél, hogy tízezer forint értékű Penny-ajándékkártyákat osztottak ki azoknak, akik a választáson a Fideszre szavaznak. A 444 riportja szerint Kerepesen 50–60 ember, míg Cegléden egy alkalommal mintegy 500 fő részesült ilyen juttatásban. Jakab a kamerák előtt sem tagadta: a kártyákért cserébe politikai támogatást kértek, és azokat, akikről tudni lehetett, hogy nem a kormánypártra voksolnának, kizárták a rendezvényekről.

Az ügy súlyát tovább növeli, hogy az egyesület az elmúlt években rendszeresen jutott állami forrásokhoz. A nyilvános adatok szerint több millió forintos támogatásokat kaptak a Belügyminisztérium alá tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságtól, valamint a Városi Civil Alapból is. Utóbbi kapcsán korábban is felmerült, hogy kormánypárthoz köthető szervezetek részesülnek előnyben.

A 444 által megszerzett támogatói okiratok szerint azonban a legnagyobb összegek közvetlenül a választás előtti hetekben érkeztek. A Nemzeti Kulturális Alap terhére összesen legalább 59 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg az egyesületnek. Március végén 25 millió forintot kaptak különböző kulturális és közösségépítő programokra, majd április 8-án – mindössze négy nappal a választás előtt – további 34 millió forintot hagytak jóvá számukra.

A támogatások odaítéléséről Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter döntött, aki egyben a Fidesz jelöltjeként indult abban a Pest megyei választókerületben, amelyhez Kerepes is tartozik. A miniszter a 444 kérdésére azt mondta, Jakabot Sztojka Attila államtitkáron keresztül ismerte meg, és együttműködésük célja a roma közösségek reintegrációja volt. Hozzátette: ebbe nem tartozik bele az ajándékkártyák osztása politikai ellenszolgáltatásért.

A választás végeredménye ugyanakkor azt mutatja, hogy a feltételezett befolyásolási kísérletek nem hozták meg a kívánt eredményt. A körzetben a Tisza Párt jelöltje, László Endre Márton közel 60 százalékos eredménnyel nyert. A politikus a lapnak arról beszélt: több olyan visszajelzést is kapott, hogy a választók ugyan átvették az ajándékkártyát, végül mégis ellene szavaztak annak, aki azt adta.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük