Hónap végén kezdődik a nyári időszámítás

közélet

Március végén ismét elérkezik az évenkénti kétszeri bosszúság egyik fele: az óraátállítás. Idén március 30-án, vasárnap hajnalban kell egy órával előrébb állítani az órákat – hajnali háromról négyre –, vagyis kevesebb alvással és egy jó adag fáradtsággal kezdhetjük a következő hetet.

A kérdés évről évre felmerül: miért van még mindig szükség erre az elavult gyakorlatra? A tudományos kutatások és a közvélemény egyértelműek: sem gazdasági, sem energetikai haszna nincs, viszont rengeteg ember számára okoz alvászavart, fáradékonyságot és koncentrációs problémákat. Ráadásul a baleseti statisztikák is rendre megugranak a tavaszi óraátállítás után, hiszen a szervezetnek idő kell az alkalmazkodáshoz.

Mindezek fényében nem csoda, hogy az Európai Unió is nekilátott a változtatásnak. Az Európai Parlament 2019-ben megszavazta az óraátállítás eltörlését, és 2021-ig adott határidőt a tagállamoknak arra, hogy eldöntsék, a téli vagy a nyári időszámítás maradjon végleges. Aztán történt az, ami sok uniós kezdeményezéssel: semmi. A tagállamok nem jutottak közös nevezőre, az ügy a háttérbe szorult, és az óraátállítás azóta is itt van velünk, mintha mi sem történt volna.

Így aztán 2025-ben is marad a szokásos forgatókönyv: óratekergetés, bioritmus-kavalkád és a kérdés, hogy vajon meddig kell még ezt elviselnünk. Az emberek többsége szerint már rég el kellett volna felejteni, de úgy tűnik, a politika időérzéke ennél rugalmasabb.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük