Egy újabb legendától búcsúzunk: Meghalt Bálint gazda

közélet

Alig volt időnk elköszönni a mindössze 47 éves Benedek Tibor olimpikontól, most újabb veszteséggel kell szembenéznünk: 101. évében elhunyt Bálint György, az ország közkedvelt Bálint gazdája. Soha nem vesztette el érdeklődését a közélet iránt, tavaly 100 évesen kampányolt Karácsony Gergely mellett, akinek főpolgármesteri győzelmét még megérte.

A környezet ápolása a legcsodálatosabb foglalkozás, amit egy ember kívánhat magának az életben

– nyilatkozta egyszer az ország kertésze. Bálint gazda egy igazi intézmény lett, akiért nemtől, kortól, világnézettől függetlenül tudtak rajongani tízezrek. Élete átívelt a 20. századon, igazán ismert és közkedvelt azonban nyugdíjasként lett.Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön egy mezőgazdássággal foglalkozó, zsidó középbirtokosi családba, két lánytestvér mellé. Csak később tudta meg, hogy apja, Braun Izidor nem vér szerinti szülője. 

Bálint György Primissima-díjas (2017) kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa volt. 1941-ben diplomázott a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián.

1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. A tévében ragadt rá közismert beceneve.

„Csöndben ment el” – írta róla családja Facebookon.

Méltó volt rá.

Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük