
„A Fidesz elkezdte a választási kampányát” – Kiss László reagált a tegnapi eseményekre
A Fidesz elkezdte a választási kampányát a III. kerületben – így reagált a városvezetés arra a szerda esti hírre, miszerint őrizetbe vettek négy embert, mert fiktív szerződéseket köthettek az óbudai önkormányzattal.
Március 6-án, 95 nappal az önkormányzati választás előtt néhány nyomozó önkormányzati szerződésekbe betekintést, valamint az iratok szkennelését kérte. Természetesen önkormányzatunk együttműködött. A dokumentumok több évesek, teljesen nyílt eljárásokra vonatkoznak, és ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem a szokásos módon, írásban kérték be ezeket. Az önkormányzat minden szerződése szabályos, és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget. – írta közleményében az ellenzék közös polgármesterjelöltje, Kiss László. Hozzátette: „az iratbetekintést követően más nem történt, az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érinti”.
Kiss László szerint az eljárás méltatlan és tisztán a kampánnyal összefüggő politikai szándékot tükröz.
A gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.